Vélemény

Mondok egy történetet.

Csak nemrég került a boltokba, máris hatalmas sikert aratott James Angelosnak, a Wall Street Journal világhírű gazdasági lap újságírójának a legújabb könyve, amely kizárólag a görög válság okaival, de főleg annak hátterével foglalkozik.

Mi lett volna, ha az 1956-os események nem szakítottak volna minket szét? Mi lett volna, ha ’56 decemberében ketten, kéz a kézben indultunk volna neki a nagyvilágnak?

Amikor szóba kerül a közpénz elosztása, a hatalmiak váltig azt hangoztatják, hogy a községeknek, városoknak kiutalandó összegnek semmi köze sincs ahhoz, hogy a legutóbbi választások alkalmával a polgárok melyik pártokat részesítették előnyben. Szinte egymást túlkiabálva szajkózzák, hogy számukra minden polgár érdeke azonos, és a juttatásoknak semmi közük ahhoz, hogy az illető közösség élén melyik pártbeli politikus áll.

Nyári meleg volt, a hetvenes évek végén. Péter-Pál környékét írta a naptár.

Igaza lehet Costa-Gavras világhírű görög rendezőnek, amikor arról próbálja meggyőzni az őt faggatókat, hogy a szülőhazáját évek óta nyomorgató válság megfilmesítésére a legmegfelelőbb személy nem ő, hanem Charlie Chaplin lenne. Az Oscar-díjas művész arra ugyan nem utalt, hogy kit tartana legalkalmasabbnak a főszerepre, de az élet azt már úgyis eldöntötte.