Terék Anna drámaírói vénáját nem ismertem, mielőtt a nyáron meg nem néztem a Hangos disznók harapnak című Tanyaszínház-előadást Puskás Zoltán pazar rendezésében. Kellemes csalódás volt ez abból a szempontból, hogy a tanyások számomra sokszor túl harsány, túlgesztikulált darabjai legtöbbször túl messze esnek az ízlésemtől.
Vélemény
Szinte nem múlik el hónap, hogy a legnagyobb példányszámú fővárosi (ellenzéki) napilap ne derítene fényt – enyhén szólva – visszásságokra a szocialisták vezette Srbijagasban. Ezek a problematikus „húzások” kivétel nélkül a csapnivaló ügyviteli döntések kategóriájába sorolhatók, s folyamatosan duzzasztják a közvállalat amúgy is tetemes veszteségét.
Sokan még mindig azt találgatják, milyen változásokra lehet számítani Donald Trump elnöksége idején. Pedig az Egyesült Államok új elnöke már a múlt heti beiktatási beszédében értésre adta, amit egyébként a kampánybeszédeiben is előrevetített: paradigmaváltásra kell számítani hazája politikájában.
Mintha egymáshoz csiszolódtak volna a Gion Nándor Novellapályázat 2015-ös antológiájának darabjai – egyenletes minőséget, kiegyensúlyozott hangütést mutatnak, tematikájuk is párbeszédben áll. Egy antológia esetében azt mondhatnánk, a hangsúlyos kompaktság a szerkesztő munkáját dicséri, de ez esetben a szerkesztő, Horváth Futó Hargita kész anyagból dolgozott (őt inkább a pályázat kitalálása és mozgatása kapcsán illeti meg az elismerés), a novellapályázat díjazott és kiemelt írásait tette közzé.
Nem tudom, városon hogy van, de falun az ember folyton panaszkodik az időjárás miatt. Nyáron nem jó, ha nagyon meleg van, mert megfől az ember.
Azért az mégiscsak „bosszantó”, hogy egy államban, még Szerbiában is, csak a kulisszák mögül dönthet mindenről egy ember, annak idején Boris Tadić, manapság Aleksandar Vučić, s hivatalos, alkotmányos lehetősége nincs annak, hogy egy személy legyen az államelnök, a miniszterelnök, meg egy-két fontosabb minisztérium vezetője is. Bosszantó ez ezen személyek számára, mert a valóságban tulajdonképpen így működik a döntéshozás, s mára eljutottunk odáig, hogy az államvezetőséget voltaképpen egy személy jelenti, mégse jelöltetheti magát ez a személy...

