2024. október 9., szerda

„Van magyar jövő Vajdaságban”

Kampányzáró rendezvényt tartottak Szabadkán

A cikkhez tartozó képgalériát ITT tekinthetik meg.

Csütörtökön a szabadkai városházán tartották meg a Vajdasági Magyar Szövetség kampányzáró rendezvényét. Az eseményen részt vett Szijjártó Péter, Magyarország külgazdasági és külügyminisztere.

A rendezvény elején a résztvevők közösen elénekelték a magyar himnuszt, majd egy perces néma csenddel tisztelegtek Pásztor István, a VMSZ közelmúltban elhunyt elnöke emléke előtt.

Az eseményen bemutatkoztak a VMSZ szabadkai köztársasági- és tartományi képviselőjelöltjei is.

A kampányzárón felszólalt Juhász Bálint, a VMSZ intézőbizottságának elnöke, a párt tartományi listavezetője, aki beszédében a párt erejéről is szót ejtett.

– Kisebbségi létben minden választás sorsfordító, hisz az elért eredményeket nehéz megtartani, talán nehezebb, mint elérni. Mi hat héttel ezelőtt, a kampányt megelőzően úgy döntöttünk, hogy úgy fogunk cselekedni, ahogy Pásztor István elnök úr tenné, mintha ő adná az utasításokat, és olyan eredményt szeretnénk december 17-én elérni, amire ő is büszke lenne. Jól indult a kampány, a közösség támogatása, az aktivisták, a pártszervezet munkája hibátlan volt, és rövid idő alatt sikerült összegyűjteni az induláshoz szükséges aláírásokat, ami a közösség erejéről, a szervezettségéről tanúskodik, arról, hogy nem szaladtunk szét a szélrózsa minden irányába, nem vagyunk megosztottak, nem lehet közénk éket verni, és hogy a VMSZ továbbra is a vajdasági magyar közösség legszervezettebb pártja. Számos olyan eredményről be tudunk számolni, amit ha mi nem tűzzük a zászlónkra, nem fogalmazzuk meg prioritásként, más nem teszi meg – hallhattuk Juhász Bálinttól.

 

Molnár Edvárd felvétele

Molnár Edvárd felvétele

Az eseményen tiszteletét tette Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke is, aki felszólalásában támogatásáról biztosította a VMSZ-t.

–  Mifelénk, a Kárpát-medencében a magyar emberek között az az alapállás, hogy kiállunk egymásért, és erősítjük egymást. Ezt semmiféle törvény, széljárás, változás az elmúlt száz évben nem írt át, nem változtatott meg. Ma azért jöttem ide, hogy elmondjam azt, hogy a VMSZ és rajta keresztül a vajdasági magyar emberek számíthatnak az RMDSZ-re, az erdélyi magyarokra, mintahogy számíthat minden olyan közösségre, amely kisebbségben él, és osztja azt a sorsközösséget, mint mi mindannyian, akik Magyarország határain kívül rekedtünk. Itt vagyok, hogy szerény eszközeimmel segítsem, buzdítsam a vajdasági magyar közösséget, itt vagyok Pásztor Istvánért, itt vagyok a közös jövőnkért. Amit mi látunk az itt elért eredményekből, az nemcsak meggyőző, hanem tiszteletet érdemlő. Jó példával szolgának akkor, amikor a többségi és kisebbségi nemzet együttéléséről, együttműködéséről beszélünk. Mindig ott kell lennünk, ahol a döntéseket hozzák, ahol a döntések születnek, és Vajdaságban ez a helyi önkormányzat, a tartományi és a köztársasági parlament, és nem engedhetjük meg, hogy ezekről a helyekről kikerüljünk, hogy úgy döntsenek, hogy mi nem vagyunk ott, hisz a mi közösségünk csak nekünk fontos, és csak mi tudunk érte dolgozni, még akkor is, ha szimpatizálnak velünk – mondta Kelemen Hunor.

 

Molnár Edvárd felvétele

Molnár Edvárd felvétele

Szijjártó Péter alkalmi beszédében nagy hangsúlyt fektetett a magyar és szerb nemzet közötti viszonyra.

– Kevés olyan nemzedék élhetett eddig, amely ilyen rövid idő alatt ennyiféle válságot élhetett át, ráadásul mi ezeket itt Közép-Európában a saját bőrünkön is érezhettünk. De mi magyarok mindig erősebben jöttünk ki ezekből a válságokból, mint ahogyan belekerültünk. Azért mert mi minden válságban tudtunk egységet képviselni, és minden nehéz helyzetben össze tudtunk kapaszkodni. Összekapaszkodtunk mi magyarok, de összekapaszkodtunk mi szerbek és magyarok is, és mára elmondhatjuk, hogy a valaha volt legjobb együttműködés és kapcsolatrendszer van a két ország, és a két nemzet között. Eljutottunk oda, hogy a magyar gazdaság szempontjából legmeghatározóbb vállalatok a legmeghatározóbbak közé kerültek itt, Szerbiában is, a magyar és szerb gazdaság összenőtt, és ennek az egyik alapját a gazdaságfejlesztési program adta, aminek megvalósítása 15 évvel ezelőtt még teljesen lehetetlennek tűnt. Egy olyan bizalmi tőke jött létre itt, Szerbiában szerbek és magyarok között, amely az alapját adja annak, hogy a jövőben is hasonló együttműködésre számíthassunk. Ha röviden kellene összefoglalnom, hogy miért van szükség arra, hogy minél több VMSZ-es üljön a köztársasági és tartományi parlamentben, akkor úgy foglalnám össze a célkitűzéseinket, hogy azért hogy folytassuk, azért hogy folytathassuk. Mindaz, ami eddig volt, csak akkor ér valamit, ha folytatjuk, ha folytatjuk a határ menti fejlesztéseket, a gazdaságfejlesztési programot, és nem maradnak abba azok az intézkedések, amelyek itt a mindennapi élet biztonságát garantálják – fogalmazott a külügyminiszter.

Dr. Pásztor Bálint, a VMSZ megbízott elnöke, a párt köztársasági képviselőjelöltje szavai szerint a magyar közösségnek erőt kell mutatnia.

– Vasárnap arra készülünk, hogy győzni fogunk, mert azt gondoljuk, hogy az elmúlt hat hétben mindent megtettünk ennek érdekében, de az azt megelőző hetekben, hónapokban és években is. Abban bízunk, hogy a vajdasági magyar közösség méltányolni fogja azt a munkát, amit a VMSZ Pásztor István vezetésével az elmúlt 17 évben megvalósított annak érdekében, hogy Vajdaságban jó legyen magyarnak lenni. Ezt kívánjuk folytatni a jövőre vonatkozóan is. A vasárnapi választások célja, hogy a vajdasági magyar közösség azt a hatalmas tragédiát, amit Pásztor István halála jelentett, erősen vészelje át, talpon tudjon maradni, és erőt tudjunk mutatni Újvidék és Belgrád felé, és mindenki lássa azt, hogy erősek vagyunk, egységesek vagyunk, és hogy a VMSZ az ország egyik legszervezettebb pártja. Ez utóbbi megmutatkozott az aláírásgyűjtés során és a kampány során is, amit az elmúlt hat hétben megvalósítottunk Doroszlótól Ürményházáig, Versectől Szilágyiig, bejárva Bácskát, Bánátot és Szerémséget. Köszönöm a VMSZ minden tisztségviselőjének, tagjának, aktivistájának, szimpatizánsának, hogy ebben a küzdelemben elnökünkért, közösségünkért, a jövőnkért itt voltak mellettem, hogy számíthattam mindenkire. Cserébe azt szeretném felkínálni, hogy a VMSZ közösségéből mindenki számíthat rám, ahogy számíthat mindenki másra is, ahogy eddig is volt. A vajdasági magyar közösségnek most ki kell állnia önmaga mellett, és bizonyítania kell, hogy van magyar jövő Vajdaságban. Ez csak akkor valósulhat meg, ha a VMSZ erős lesz a tartományban és a köztársasági parlamentben is, és kifejezésre juttatjuk, hogy a vajdasági magyar közösség egy olyan közösség, amellyel számolni kell, és amely tovább fogja vinni a szerb-magyar megbékélést, hogy ne a magyarverésekről szóljanak a hírek, mint 15 évvel ezelőtt, hanem határátkelők nyitásáról, közös projektekről, közös beruházásokról, vegyes vállalatokról, munkahelyteremtésről – mondta Pásztor Bálint.
A kampányzáró rendezvényt követően Szijjártó Péter találkozott az VMSZ Ifjúsági Fórumának tagjaival.

 

Nyitókép: Molnár Edvárd felvétele