Három zombori egyesület közös ötlete, hogy halála ötvenedik évfordulójára emlékművet állítsanak Zomborban Bosnyák Ernőnek, a régió filmes úttörőjének. A Moj Sombor, a Bunjevačko kolo és a Magyar Polgári Kaszinó egyesületek Igor Šeter szobrászt bízták meg a Duna menti Hollywood megálmodójának egész alakos, életnagyságú szobrának elkészítésével.
Zombor
A zombori városi képviselő-testület jóváhagyta a városi közigazgatás átszervezéséről szóló határozatot. Előterjesztésében Irina Burka Parčetić, a közigazgatási hivatal vezetője kifejtette, hogy szükség mutatkozott a polgármesteri kabinet létrehozására, hogy a város végrehajtó szerve az eddiginél hatékonyabban és gyorsabban működjön.
A zombori akkumulátorgyárban május 11. óta 220 termelőmunkás sztrájkol.
A Legfelsőbb Semmítőszék által készített elemzés kimutatta, hogy a 2012-es esztendőben a zombori Gazdasági Bíróságnál csupán a belgrádi Gazdasági Bíróság tárgyalt több ügyet. Ugyanakkor az ítélethozatal tekintetében a zombori bírák első helyen állnak, és egyedüliek az országban, akik 80 százalék fölött teljesítettek az ítélkezésben, és naprakészségüket illetően is vezetnek az országos listán.
Zombor környékén mintegy 6500 hektár állami tulajdonban álló szántón gazdálkodik az Aleksa Šantić és a Graničar vállalat. A két, korábban privatizált, jelenleg restrukturálás alatt álló részvénytársaság tetemes veszteséget halmozott föl ugyan, de működik.
A zombori Magyar Polgári Kaszinóban a múlt szombaton tartották meg a Nyugat-bácskai Hagyományőrző Süteményfesztivált. Délután öt órakor a nagyteremben többnemzetiségű művelődési műsort adott a zombori Ravangrad és Vladimir Nazor, a bácskertesi Petőfi Sándor Művelődési Egyesület, valamint a budapesti Regélő Fehér Táltos Dobcsapat.

