A helyi önkormányzat és a rendőr-igazgatóság hagyományosan jó kapcsolata során a város nem először adományoz szükséges fölszerelést a zombori rendőrségnek. Ehhez a szabálysértési bírságokból befolyó összeget használják föl.
Zombor
A Szentháromság-plébániatemplomhoz tartozó egykori ferences rendház épületének a Szentháromság térre tekintő homlokzatára a csillagászat iránt érdeklődő Csokor János iskolaigazgatónak köszönhetően került 164 évvel ezelőtt Zombor egyik nevezetességének számító, Vajdaságban egyedülállónak tekintett napóra. Képi ábrázolásán fő helyet foglal el Gábriel arkangyal, Isten hírvivője, a hajnal közeledtét jelző kakas, valamint egy szerb és magyar fölirat, amely az emberi lét mulandóságára figyelmeztet: Egy ezekből a végórád!
Az olasz Calzedonia vállalat zombori, Fiorano elnevezésű nőifehérnemű-gyárában úgy döntött az Önálló Szakszervezet, hogy a rendelkezésére álló csekély eszközökből nem a tagsága számára biztosít nőnapi ajándékot, hanem ehelyett adományként befizet 10 000 dinárt a helyi Miroslav Antić – Mika Gyermek és Ifjúsági Otthon számlájára.
Tavaly májusban kezdődött Zomborban a DriWas (Drinking Water Safety – Quality Assessment of Cross-Border Subsurface Water Body in the Baja–Sombor Region) IPA-projektum, amelynek célja a felszín alatti vizek és ivóvíztartalékok minőségének ellenőrzése a Baja–Zombor régió közös, föld alatti víztározó rétegben. A projektum hordozója Zombor város, partnerei pedig a zombori Közegészségügyi Intézet, a Nemzeti Környezetügyi Intézet bajai, Alsó-Duna-völgyi kirendeltsége, illetve a szegedi Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízüg...
Tegnap a zombori közkórházba látogatott prof. dr.
Zorana Mihajlović energiaügyi miniszter asszony a zombori Áramelosztóban tett tegnapi látogatása során kifejtette, hogy a Szerbiai Villanygazdaságnak elsődleges feladata a költségek ésszerűsítése, a fogyasztók iránti pozitív viszony, beruházások a disztribúciós hálózatba, és a termelés mellett a termelő dolgozókról is gondot kell viselni.

