Tegnap a zombori aktivistákkal tartott konzultatív megbeszélést a Függetlenség Egyesült Ágazati Szakszervezet csúcsvezetősége. A Belgrádból és Újvidékről érkezett szakszervezetisek bejelentették, hogy a Karaván során az időszerű témákról kívánnak tárgyalni a szakszervezetek vezetőivel, aktivistáikkal, de a polgárokkal is, valamint nyílt napok keretében kívánnak betekintést nyújtani a szakszervezet tevékenységébe.
Zombor
A közelmúltban megbízottként új igazgató került Zombor Város Idegenforgalmi Szervezete (TOGS) élére. Miroslav Božin igazgató nem tétlenkedett, tanácskozások sorát jelentette be, amelyeken a turizmusban közvetlenül érintettektől kíván tájékozódni ötleteik, elképzeléseik, lehetőségeik felől, illetve ismerteti előttük a TOGS által fölvázolt fejlesztési irányvonalakat.
Szerdán hajnalban fél öt táján csapott le a vihar Zomborra, és néhány óra alatt fákat döntött ki, ágakat tépett le, leszakította az utcai vezetékeket, vitte a cserepeket a tetőkről, de kisebb épületeket is összedöntött.
Saša Todorović polgármester és a kitüntetett Milan Vojnović (jobbról) a díjátadáson (Fotó: Fekete J. József) A város kedden ünnepelte a fasiszta megszállás alóli fölszabadulás hetvenedik évfordulóját.
A városi tanács legutóbbi értekezletének kezdetén Saša Todorović polgármester az Újszelencse lakótelepen lévő 2 brata pékség fölgyújtása kapcsán szólalt föl.
A Vádoljuk a zombori kafilériát polgári kezdeményezés képviselői sajtótájékoztatón számoltak be a döghamvasztó munkája normalizálásának érdekében végzett eddigi aktivitásukról, egyben a környezetszennyezés veszélyére utaló, aggasztó értesüléseiket is napvilágra hozták.

