2026. július 24., péntek

Zombor

Új funkciókat is kap a fölújítás alatt álló tér és templom (Fotó: Fekete J. József)

Fölújítják az evangélikus templomot

Új funkciókat is kap a fölújítás alatt álló tér és templom (Fotó: Fekete J. József) Nagyban folynak a munkálatok a Városi Múzeum és a Népszínház közti Kosta Trifković tér teljes fölújításán, amelyn...

Zavartalan lesz a távfűtés?

A Hőtelep (Energana) időben megkezdte a távhőszolgáltatását, kisebb meghibásodások csupán a régi vezetékeken fordultak elő, de mintegy négyezer család már melegben várta október hónap második felét. Viszont a SomborNjuz hírportál által kiszivárogtatott értesülések lehűtötték a kedélyeket.

Ivan Pavićé az Októberi Díj

A született zomboriak között aligha lehet olyan, aki Ivan Pavić neve hallatán ne az erdőtelepítésre és a környezetvédelemre gondolna, hiszen évtizedeken keresztül nemzedékek sora tőle tanulta a természet szeretetét. Áldozatos és értékes munkáját jutalmazta most az Októberi Díjjal a városi tanács, amit október 21-én, a város fölszabadulásának napján vehet majd át.

Senkinek sem kell a Severtrans

Másodszorra, fél áron sem sikerült eladni a zombori utasforgalmi vállalatot, mert nem akadt érdeklődő a Magánosítási Ügynökség által közzétett fölhívásra. Pedig az ügynökség most a 2015 májusában meghatározott kezdőár feléért, 277,5 ezer euróért kínálta a céget.

Nyugat-Bácska jövőjéért

A Szerb Megújhodási Mozgalom színeiben politizáló zombori Žika Gojković köztársasági képviselő a közúti személy- és áruforgalomról szóló szerb–magyar kormányközi megállapodás megerősítésére vonatkozó törvénytervezet parlamenti vitája során a Verbász–Kúla–Zombor útvonal fölújításának és kiépítésének fontosságát hangsúlyozta – ezt törvénymódosítási javaslattal 2010-ben beillesztette a parlament Szerbia területfejlesztési tervébe.
Szabó Zsolt és a hallgatóság (Fotó: Fekete J. József)

Merjünk vállalkozni!

Hova tovább? címmel indított havonta megrendezésre kerülő eseménysorozatot a zombori Klikk Ifjúsági Csoport. Oberajter Klára, a csoport elnöke elmondta, hogy a most megrendezésre kerülő sorozattal...