A belügyminisztérium dolgozói a zombori Felső Ügyészség meghagyására sikkasztás és okirat hamisítás megalapozott gyanújával őrizetbe vettek egy 63 esztendős zombori nőt.
Zombor
A zombori strand, a Bácskai Nagycsatornán fekvő létesítmény még június elején kinyitott, akkor még úgy hírlett, a nyitott uszoda olyan rossz állapotban van, hogy idén talán nem is lehet használni. Időközben a medencéket üzemeltető Soko Sportközpont segítségére sietett a helyi önkormányzat, így sikerült befoltozni a nagymedencét, fölújították az uszoda körülötti betonlapokat, kicsempézték az illemhelyeket, és a hónap végéig két új fabódét is kap a létesítmény.
Vasárnap, június 19-én helyi közösségi választásokat tartanak Bácsgyulafalván (Telecskán). A szavazati joggal rendelkező polgárok 28 jelölt közül választhatják ki a leendő 11 tanácstagot.
A Véradók Világnapja alkalmából fogadást rendeztek az önkéntes véradóknak a zombori megyeházán. A legszorgalmasabb és legkitartóbb véradókat dr.
Dušanka Golubović polgármester asszony mellett négy segéd dolgozik majd, egy-egy a hatalmi koalíciót alkotó pártokból.
Ezt szeretné immár két éve bebizonyítani a zombori Slobodanka Kuzmanović, aki a méhcsípések okozta extrém allergiája miatt már többször is kórházba került, legutóbb is alig sikerült megmenteni az életét. Hiába hadakozik az illetékesekkel, hogy a városi hatóság tiltsa ki a kaptárokat a város területéről, az illetékes felügyelőség beadványait azzal a magyarázattal üti el, hogy a vonatkozó városi határozat valóban kimondja, hogy az urbánus övezetben nem lehet háziállatot tartani, viszont azt sehol sem írja, hogy a méh háziállat lenne.

