Amióta közjegyzők látnak el olyan feladatokat, amelyeket korábban csak a bíróságon lehetett intézni, mind a polgárok, mind az ügyvédek elégedettek a különböző okmányok hitelesítésének menetével, a peren kívüli ügyek kezelésével. A városban mindössze három közjegyző van, irodáik előtt gyakran az ügyfelek sora kígyózik, mert tudják, hogy gyorsan elintézik az ügyüket, míg korábban a bíróságot elborította a beadványok garmadája, ami eldugította a jogi kommunikációt, az ügyfelek nem tudtak kivárni egy-egy végzést.
Zombor
A városi közigazgatási hivatal fölhívta a polgárokat, hogy ötleteikkel járuljanak hozzá a helyi önkormányzat jövő évi költségvetésének tervezéséhez. A hivatal szerint a polgárok tudják legpontosabban, mivel tehetnék gazdagabbá, jobbá és szebbé környezetüket, hol kell rendbe tenni a parkot, hová kell kerékpárparkoló vagy akadálymentesítés.
A Vajdasági Magyar Szövetség zombori frakciójának egyik kiemelt projektje a bácsgyulafalvi(telecskai) ravatalozó felújítása.
Október 10-étől lehet újra használni a Mosztonga Sportcsarnok födött úszómedencéjét. Az uszoda munkanapokon 9-től 18.
Kerényen (Kljajićevón), miként a Zomborhoz tartozó összes többi faluban is, volt buszmegálló, vörös téglából emelt csukott épület. Aztán, ahogy fogyatkoztak a járatok, ezek az épületek minden településen funkciót váltottak, vagy pékség, vagy kocsma lett belőlük.
A településen nincsenek nagyobb problémák – jelentette ki Mátyus Erzsébet, a bezdáni helyi közösség tanácselnöke Dušanka Golubovićak, Zombor város polgármester asszonyának, aki falujáró körútján legutóbb Bezdánt kereste föl.

