Az incidens a befogadóközpont közelében történt, az utóbbi két és fél hónapban ott ez már a második ilyen eset. A tízéves zombori kislányt az iskolából hazafelé menet több száz méteren keresztül követte két migráns, majd egyikük meg is támadta.
Zombor
Szeptember 21-én Zomborban tartottak tájékoztató jellegű lakossági fórumot a Prosperitati Alapítvány által kiírt 4. pályázati körrel kapcsolatosan.
Óriási érdeklődés övezte a nyitónapot (Fotó: Fekete J. József)
A tartományi kormány és Zombor Város közösen mintegy 29 millió dinárt fordít a csatornahálózat rendezésére Zombor, Csonoplya, Haraszti és Regőce területén.
Dušanka Golubović, miután tavaly júniusban megválasztották Zombor város polgármesterévé, rohamtempóban kezdte járni a helyi közösségeket és a város vonzáskörébe tartozó falvakat, hogy tájékozódjon a fölmerült közösségi igényekről. Később egyéb elfoglaltsága is akad, Telecskára (Bácsgyulafalva) csak most jutott el munkatársaival egyetemben.
Folyamatban vannak a fölújítási munkálatok a Batinai Ütközet Emlékmúzeumán. A Bezdán mellett, a Duna partján álló épület a renoválást követően újra méltó emlékhelye lesz a II.

