Ana Brnabić, Igor Mirović és Aleksandar Vučić a Szerbia jövője kampány zombori állomásán (Fotó: Beta) Szerbia független, szuverén, erős állam, amely ma már nem fogad utasításokat külföldről, egyedü...
Zombor
A Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete szervezésében, hatvannyolc gyerek részvételével, június 24-étől 28-áig anyanyelvi tábort tartottak Csonoplyán. A Szórakoztató Szóra Késztető elnevezésű, egyhetes, tartalmas foglalkozásokban bővelkedő tábor vezetője két tanítónő, Krizsán Valéria és Szabó Márta.
Szerbia független, szuverén, erős állam, amely ma már nem fogad utasításokat külföldről, egyedül a polgárok mondhatják meg a választásokon azt, hogy milyen úton haladjon az ország, másnak ebbe nincs beleszólása – fogalmazott szombaton este Zomborban Aleksandar Vučić államfő, aki nyugat-bácskai körútjának végén látogatott el ebbe a városba, s intézett beszédet az összegyűlt polgárokhoz a zárórendezvényen. A Szerbia jövője elnevezésű köztársasági elnöki kampány következő állomásán a politikus úgy fogalmazott: a nehéz gazdasági reformok meghozt...
A városi képviselő-testület megvitatta a helyi önkormányzat 2018-as költségvetésének zárszámadását, és leszögezte, hogy a kiadási oldalon tervezett összegnek mindössze 84,8 százaléka folyt be a városi kasszába.
A legnagyobb migrációs nyomás 2015. szeptember 17.
Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) negatívan értékelte a Dr. Radivoj Simonović Közkórház gazdálkodásának törvényszerűségét, egyben fenntartásai vannak a kórház 2017.

