Visszakerült a 2014-ben eltűnt kereszt a kilenc évvel ezelőtt felállított apatini Szent István-szoborra. Az értékes keresztre néhány évvel ezelőtt talált rá az egyik helyi lakos, Kanyó Béla.
Zombor
Pontosabban majdnem elszámoltak, mert a legutóbbi helyhatósági választásokon induló kilenc pártlistából egy, a Szövetség Zomborért mindmáig nem adta be elszámolását a Korrupcióellenes Ügynökségnek.
A városi sportszövetség december 18-ára tervezte a korcsolyaszezon kezdetét.
A Menekültügyi Főbiztos (UNHCR) szerint az idén több mint 24 ezer migráns haladt át Szerbián. Nem mindegyiküknek sikerül illegálisan kijutni az országból.
A Dr. Đorđe Lazić Egészségház intézményeként új helyszínen nyitotta meg kapuit a páciensek számára a zombori COVID-rendelő, tehát a Mite Popović utca 12.
Nyolc hónap elteltével kinyithat a fölújított zöldségpiac, népszerűbb nevén, a Láncok. Az üzemeltető, a Prostor kommunális közvállalat fölállította az újonnan beszerzett asztalokat, amelyek árverés útján bérelhetők.

