A Soko Sportközpont bejelentése szerint pénteken nyílik meg a szabadtéri medence, pontosabban medencék, hiszen az olimpiai méretű (50×25×2 m) úszómedence mellet még két kisebb medence is a gyerekek rendelkezésére áll. A látogatók számára aktív pihenést biztosítanak a röplabda, a kosárlabda és a kispályás focipályák, a legfiatalabbak a játszótéren szórakozhatnak, valamint étel, ital és fagyi is kapható.
Zombor
A városi elöljáróság az idén 16 millió dinárt szánt a médiatartalmak gyártásának támogatására. Legtöbb pénz a TV Sombornak (a közelmúltban még RTV Sreće) jutott, a város 2,4 millió dinárt ítélt oda a Zombori történetek című műsorának gyártására.
Ahol jószágot tartanak, ott óhatatlanul el is hullik állat. A tetemekkel kezdeni kell valamit, és sajnos a gazdák egy része a legegyszerűbb megoldást választja: belelöki a folyóba, patakba, vagy otthagyja az út szélén.
A zombori Idegenforgalmi Szervezet belefogott a sorrendben XXIV. Zombori Bogrács és a XIII. Kézműves utca elnevezésű rendezvények előkészítésébe. Megtartásuk viszont még a járványügyi helyzet alaku...
Az első eset a Lidl áruházában történt, ahol a biztonsági szolgálat alkalmazottja lopáson ért egy migránst. Amikor közölte, hogy mivel gyanúsítja az elkövetőt, a Közel-Keletről származó férfi fölkapott egy üvegpalackot, amivel le akarta ütni a biztonsági embert.
A bácsgyulafalvi (Telečka) temetőben Zombor városi participatív költségvetésének keretében adóval együtt összesen 1 millió dinár értékű munkálatokat végeznek.

