Huszonegyedik éve létezik Zentán egy hely, amely sokak számára az otthon melegét, az ölelést, a baráti kéznyújtást jelenti. Ma már harminc idős számára nyújt nappali szolgáltatást hétfőtől péntekig a Szociális Védelmi Központban működő idősek napközije a Gondoskodó Város Zenta szervezet működtetésével. Bár az elmúlt években akadtak időszakok, amikor egy-egy szünet megszakította ennek a közösségnek a folytonosságát, mégis változatlanul megmaradt a lényeg: asztalok, székek és idős emberek, akik meghallgatják és megértik egymást. Társasjátékoznak, kártyáznak, társalognak, vagy éppen csak csendben osztoznak egymás örömében és bánatában.
A minap ellátogattam a napközibe, én is az idősek közé ültem, és arról beszélgettem velük, hogyan telnek itt a délelőttjeik, miért szeretik ezt a közösséget, és hogyan készülnek az ünnepre. Nagyon megörültek nekem, szívesen meséltek, még régi karácsonyokat is felelevenítettek. Azt is megtudtam, hogy több személy orvosi javaslatra jár a napközibe, hiszen egy közösség igazi kincset jelenthet a magányosaknak.
– Kilenc éve járok ide. Én is magam vagyok, Pesten él a lányom. Jó itt, elbeszélgetünk, jót tesz a lelkünknek, és a depresszió ellen is kiváló, hiszen az ember társas lény. Itt mindannyian hasonló korúak vagyunk, hasonló gondokkal, amelyeket meg tudunk egymással osztani. Nekem ez az otthonom, nem az, ahol lakom. Ott senki rám sem néz – fogalmazott Deák István.
A gondolatmenetet folytatva Zabos Erzsébet hozzáfűzte:
– Én azt sem tudom, ki a szomszédom. Az emberek elhidegültek egymástól. Négy éve járok ide orvosi ajánlásra, mert azt mondta, mindenképp társaságba kell mennem, különben depressziós leszek. A lányom pedig Londonból azt üzente: „Mami, amíg maga él, addig hazamegyek, de különben már nem.”
A napközi tagjai kiemelték, nagyon nagy segítség számukra ez a szolgáltatás, hiszen sokan egyedül élnek. Felmerül a kérdés, ki találna rájuk, ha rosszul lennének. Deák István is elmondta, hogy Zenta megoldatlan problémája, hogy nincs olyan ellátás számukra, ahol egész nap felügyelet alatt lehetnének.
– Városunk egyik nagy problémája, hogy nincs idősek otthona, pedig sok környékbeli településen adott ez a lehetőség. Amikor egyedül vagyok, attól tartok, ha rosszul lennék, ki találna rám. Ez nincs megoldva Zentán, pályázni kellene, és véghez is kellene vinni.
A napköziben tematikus foglalkozásokat is tartanak, most épp az ünnepre készülnek. A karácsonyfa már fényeiben tündököl, minden rajta lévő díszt maguk az idősek hoztak, s a terem asztalain ünnepi dekorációk sorakoznak, ezekkel is készülve erre a különleges időszakra. A szép környezetben fel-felbukkannak kedves történetek a régmúlt karácsonyokról, amelyeket velem is szívesen megosztottak.
– Anyukám nagyon finom süteményeket sütött, a vendégvárásra való készülődés már egy héttel korábban elkezdődött. Vízkeresztig nem volt szabad kivinni a szemetet, mindent az asztal alá söpörtünk össze. Mentünk az éjféli misére is, ami tíz kilométerre volt gyalog, és addig nem is volt szabad enni, csak hajnalban, amikor hazaértünk. Ünnepkor mindig volt az asztalon mákos guba és vajjal berántott bableves, és nem tudom, miért, de dobtunk a kútba almát és diót is. Karácsony böjtjén, amikor a szomszédok egymáshoz látogattak, úgy mondták, hogy ahova férfi lép be, ott bika születik, ha pedig nő, akkor üsző – mesélte Váradi Piroska.
Az idősek azt is elmesélték, hogy karácsony böjtjét is együtt töltik itt a napköziben, az ünnep napját pedig lehetőség szerint mindenki a családjával. A következő napon már újra találkoznak, és közösen is megünneplik a karácsonyt. A lelki felkészülés része a gyónás is, így van ez a napköziben is, ahol úgy indult az idei ádvent, hogy a Szent István-kápolnából érkező atya meghallgatta az időseket. Más alkalmakkor is ellátogat hozzájuk misét tartani, akkor áldozhatnak is, hiszen sok szépkorúnak már nehéz eljutnia a templomba.
– Minden reggel imádkozunk a családokért, és az atya megkért minket, hogy imádkozzunk a békéért is, mert sok a gond a világban. Itt mindannyian egyformák vagyunk, mindenkinek van valamilyen problémája, mint a gyerekeknek, ezért viccesen néha idősek óvodájának hívjuk a közösségünket – mondta Nagy Abonyi Katalin.
A napközisek az ingyenkonyha főztjét fogyasztják ebédre, és arról számoltak be, hogy nagyon elégedettek, sőt vannak, akik a finom leves után a főételt elcsomagoltatják, és otthon uzsonnára vagy vacsorára elfogyasztják. Alapellátásban részesülnek, amely mindennap biztosított számukra, és nagyon hálásak ezért.
– Az ebéd óriási segítség, örülünk neki, mert vannak köztünk olyanok, akik egészségügyileg korlátozottak, mint én is, és nem tudunk már magukra főzni. Finom és elegendő szokott lenni az, amit kapunk. Én fél kilenckor jövök járókával, délben ezzel megyek haza, aztán egyedül töltöm a napot. Van két unokám, négy dédunokám, meg szoktak látogatni, az jól is esik – mondta Molnár Franciska, majd a közelgő ünnep kapcsán azt is kiemelte, nagyon örül annak, hogy a napköziben együtt díszíthetik fel a karácsonyfát azokkal a díszekkel, amelyeket ők hoztak. Visszaemlékezve az ő régi karácsonyaira, elmondta, hogy olyankor összegyűlt a család, összetartóak voltak, és még a szegényebb időkben is jóízűen fogyasztották el azt, ami az asztalra került. Fenyőfát akkoriban nem állítottak, a tüskés pálcát díszítették fel gömbökkel.
Huszák Katalin kilenc éve, amióta megözvegyült, azóta jár ide, és ő is megosztotta velem gondolatait és érzéseit:
– Szegény világba születtem, nem volt ennivaló, öreganyám a tojás héját megszárította, és cukorral együtt megtörte a mozsárban, na meg a csukamájolaj, amit az iskolában kaptunk, ez hozott helyre. Egy orvos is egyszer rákérdezett, hogy miből vannak a csontjaim, és eszembe is jutott ez, hiszen a tojáshéj tele van kalciummal.
Elmondta azt is, hogy felnőttként már nem olyan kellemesek a karácsonyra vonatkozó emlékei, hiszen az ünnep napjai gyakran a munkáról szóltak, ellenben amikor még gyermek volt, az örömöt jelentette.
– Az akkori Pionír cukrászda egy hosszú sárga épületben volt, anyám oda mindig elvezetett. Csomagolatlan szaloncukrot és díszeket vettünk, ezeket otthon becsomagoltuk, kitettük az ablakba, és anyám azt mondta, hogy „a Jézuska majd elviszi”… Egy darabig el is hittem – mondta Huszák Katalin.
Időről időre nővér is ellátogat az idősekhez, aki megméri a vérnyomásukat, tanácsokkal látja el őket. Vannak olyanok is, akik infarktus után kommunikációs nehézségekkel küzdenek, és ez a közeg kedvező számukra, hiszen itt sokat beszélgethetnek.
Az időseket a napköziben Kiss Katalin gondozó segíti, és minden második kedden társul hozzá egy önkéntes is, Recskó Zsuzsanna, aki felolvasással színesíti a programot. A felolvasás mindig tematikus, jelenleg karácsonyi hangulatú, ádventtel kapcsolatos írásokat vesznek sorra. A felolvasás után megbeszélik a hallottakat, megosztják, kiben milyen emlékeket idézett fel.
Összetartó közösség kovácsolódott össze a napköziben. A hónap végén mindig közösen ünneplik a hónap születésnaposait. Barátságok születtek, szoros kapcsolatok alakultak ki, és az idősek úgy tapasztalják, hogy a bánat megosztása megkönnyíti a lelket, az öröm megosztása pedig még szebbé teszi azt. Van egy néni is, aki lassan százéves lesz, és habár nem tud mindennap jelen lenni, segédkocsival igyekszik bejárni gyalog minden héten legalább néhányszor, hogy a többiekkel lehessen.
Báló József bácsi számára ez a közösség a minden:
– Magam vagyok, a fiam Horgoson él, az unokák többfelé, és néha eljönnek meglátogatni. Már nagyon régóta járok ide, körülbelül húsz éve, kezdetben a feleségemmel, hat éve pedig egyedül. Nem látok, bottal járok, és azt kívánom, csak ennél ne legyen rosszabb.
Rácz Szabó Márta a napközi adminisztrátoraként van jelen a közösség életében. Kérdésünkre elmondta, hogy egy rövidebb leállást követően az idén februártól indult újra az idősek napközije.
– Tavaly mentem nyugdíjba, és ma már én is ugyanolyan tagja vagyok ennek a közösségnek, mint a többiek. Nagyon megszerettem az itteni embereket. Az önkormányzat kért fel az adminisztratív feladatok ellátására, mivel harminchét évig könyvelőként dolgoztam, így jelenleg a napközi és az ingyenkonyha ügyeit is én intézem. A Kéz a Kézben Értelmi Fogyatékosok és Segítőik Civil Szervezetével együttműködve zajlik a nyugdíjasok szállítása – tette hozzá.
Nyitókép: Kálmán Enikő
