2024. május 9., csütörtök

Augusztusban ismét Green Future

A Magyar Szó a zentai eseménysorozat fő médiatámogatója

XI. Green Future Fesztivál – 2024. augusztus 1-je és 3-a között rendezik meg a zentai Népkertben az eseménysorozatot. A közösségi médiában olyan pletykák keringtek eddig, hogy Tajti Attila távozásával a fesztivál is megszűnik, ám ez nem igaz. A rendezvény szervezői ugyan megerősítették a hírt, hogy barátjuk és egykori szervezőtársuk elhagyja a csapatot, de mindennek ellenére a fesztivál nem zárja be a kapuit, mi több, a szervezőcsapat arra törekszik, hogy színvonalon felül teljesítsen. Újdonság még, hogy a Magyar Szó a fő médiatámogató.
Bábi Orsolya, a fesztivál igazgatója elmondta, hogy az előző évek sikereit követve a 2024-ben is számíthatunk neves fellépőkre, koncertekre és nappali programokra.
– A jegyértékesítés november 11-én, szombaton kezdődik. Az első körben kedvezményesen 100 darab bérletet lehet megvásárolni 3000 dináros áron Zentán, az Almási cukrászdában. 
 

Privát archívum

Privát archívum

– A továbbiakban a jegy 3500 dinárba kerül majd, emellett számítani lehet karácsonyi 4+1-es akcióra is. A jegyeket az Almási cukrászdában és a referenshálózatunkon keresztül értékesítjük, ahogyan eddig is. Ki kell emelni, hogy a 2023/24-es évben a főtámogatóink mellé társult a Magyar Szó is mint fő médiatámogató. Minden információt első kézből kaphatnak az érdeklődők, ezért érdemes követni a Magyar Szó és a fesztivál közösségi felületeit is, hiszen a legújabb információkat, híreket ott teszik közzé. Hamarosan bejelentjük az első fellépőket is, kövessetek bennünket a közösségi médiában, nehogy lemaradjatok valamiről! – fogalmazott Bábi Orsolya.
A jelenlegi szervezőcsapat hozzátette, hogy hatalmas köszönettel tartoznak Tajti Attilának, annak az embernek, aki 2013-ban két barátjával megálmodta a fesztivált, és azóta is tűzön-vízen keresztül vitték a rendezvényt azzal a céllal, hogy a fiatalok számára minőségi programot hozzanak létre. A szervezők kiemelték, hogy úgy érzik, egy ígérettel is tartoznak neki, mégpedig azzal, hogy ugyanolyan lelkesedéssel és szeretettel folytatják a munkát és viszik tovább a fesztivált.
A Green Future Events csapata a múlt héten Újvidékre látogatott a Magyar Szó székházába, ahol Erdődi Edvinával, a Magyar Szó megbízott igazgatójával, valamint a vállalat képviselőivel találkoztak. A tárgyalás eredményesen zárult, hiszen a résztvevők mindenben megállapodtak, és állandó partnerre leltek egymásban.
Erdődi Edvina elmondta, hogy a megbeszélésen tapasztalt hangulat és az a lendület, amellyel a Green Future Events fiatal csapata érkezett, számára nagyon inspiráló volt.
– Úgy érzem, az elmúlt időszakban nekünk is sikerült megtalálnunk azt az utat, amely lehetővé tette, hogy a felnövekvő generáció tagjaival is megtaláljuk a közös hangot, aminek köszönhetően nem rájuk erőltetve, hanem a rendelkezésünkre álló lehetőségek kihasználásával próbáltuk meg velük is megszerettetni a jövőre 80 éves Magyar Szót. Úgy gondolom, a mi munkaközösségünk számára mindenképp pozitív visszacsatolást jelent az, hogy a vajdasági magyar fiatalok körében az egyik legnagyobb népszerűségnek örvendő zenei rendezvény szervezői bennünk és az általunk képviselt értékekben látják a leendő szövetségest, így nagy örömmel fogadtuk azt a kezdeményezést, hogy a Green Future és a Lake Fest médiatámogatói legyünk. Rengeteg jó ötlet és előremutató gondolat hangzott el az egyeztetésen, ezért már most biztosak lehetünk abban, hogy a fesztivál klasszikus értelemben vett népszerűsítése mellett a Magyar Szó munkatársai a rendezvényeken is megtalálhatóak lesznek, hiszen a terveink között szerepel egyebek mellett egy olyan helyszín kialakítása is, amely kifejezetten a Magyar Szóhoz kötődik majd. Az utóbbi időben az online felületeinken egyre több audiovizuális elemet teszünk közzé, amelyek ennél a korosztálynál is igen népszerűek, így a Magyar Szó Extra csapatával például egészen biztosan több alkalommal is összefuthatnak majd a nyár folyamán a bulizni szerető vajdasági magyar fiatalok – fogalmazott Erdődi Edvina. 
 

Nyitókép: A Magyar Szó vezetői és a Green Future Events képviselői állandó partnerre találtak egymásban