2025. október 1., szerda

A nemzet részei

Ötvenegy család adta át honosítási kérelmét Magyarkanizsán a Szabadkai Magyar Főkonzulátus nyílt napján
A honosítási kérelmek fogadása Magyarkanizsán (fotó: Miskolci Magdolna)

Tavaly döntött úgy a Szabadkai Magyar Főkonzulátus, hogy vidéken is átveszi a honosítási kérelmeket. Kedden a magyarkanizsai városházán 126 kérelmező élt ezzel a lehetőséggel a főkonzulátus nyílt napján.

Nyilas Mihály magyarkanizsai polgármester üdvözölte a főkonzulátus munkatársait Babity János vezető konzullal az élen, és elmondta, hogy Magyarkanizsa ugyan közel van Szabadkához, de van, akinek ez a távolság is sok. Nagy volt az érdeklődés az önkormányzat és a főkonzulátus közös szervezése iránt, örömmel fogadták az érintettek a lehetőséget. Nyilas Mihály szerint a nyílt nap serkentette is az igényt: akik eddig halogatták a kérelem átadását, most gyorsan döntöttek, és felgyorsult az eljárás. A polgármester köszönetet mondott a főkonzulátusnak és a magyarkanizsai VMSZ-irodának, mivel dolgozói egyben a CMH-iroda külmunkatársai is.

Bózsó Tímea és Mihályi Gizella nagyon intenzíven dolgoztak azon, hogy a nyílt napon 126 kérelmező átnyújthatta a kitöltött űrlapokkal, mellékelt dokumentumokkal együtt a honosítási kérelmeket, ez 51 családot jelent, köztük mintegy 25 gyermeket. Ezek a számok azt bizonyítják, hogy a magyarság Magyarkanizsán is úgy döntött, hogy az egységes magyar nemzet részét képezi, és él ezzel a jogával – mondta Nyilas Mihály.

Dr. Babity János közölte, hogy örömmel vették a kezdeményezést, hogy itt a helyszínen vegyék át kérelmeket.

– Tavaly összegeztük az ügyfélkörünk benyomásait a főkonzulátuson folyó munkáról, a válaszok pozitívak voltak, de meghallottuk a hívó szót. Sokan élnek vidéken idősek, betegek és olyanok, például családok, akik anyagi okok miatt nem tudnak Szabadkára utazni. A jövő héten zárul nálunk az idei év szakmai szempontból, addig meg is haladjuk az ötven vidéki átvételt, ahol hozzávetőleg majdnem kilencezer kérelmet veszünk át. Ez a szép szám is bizonyítja, hogy van rá igény, és bízom benne, hogy komoly segítséget tudtunk adni azoknak, akik e nélkül a lehetőség nélkül nem adták volna át a kérelmet a szabadkai átvevőhelyen vagy Magyarországon. A mi célunk egyszerű és világos: a mi konzuli kerületünkben, Vajdaság területén szeretnénk mindenkinek biztosítani a lehetőséget, hogy ha szeretné, a kérelmet benyújthassa – mondta Babity János.

A vezető konzul köszönetet mondott a polgármesternek és a háttérintézményeknek, a VMSZ-irodának a munka előkészítéséért, és közölte, hogy januárban ismét jönnek Magyarkanizsára, mert úgy érezik, hogy nyílt napjuk kedvező fogadtatásra lelt.

Az érintett családok a magyarkanizsai városháza kistermében adhatták át tegnap honosítási kérelmeiket.

Magyar ember Magyar Szót érdemel