Csütörtökön Nyilas Mihály magyarkanizsai polgármester emléklapokat adott át a gyógyfürdő uszodájában az úszóiskolát végzett elsős kisdiákok egy csoportjának, a horgosi és oromhegyesi gyerekeknek. A polgármester, valamint Dušan Mandarić, a Községi Sportszövetség elnöke és Bödő Marianna, a sportszövetség titkára elmondták, hogy harmadik éve szervezik meg az úszóoktatást, az idén 225 gyerek járt ide. A szervező az önkormányzat és a sportszövetség volt, és a tavaly alakult helyi úszóklub is kivette a részét a munkából, a három edző Kormos Rudolf, Bata Nándor és Balog Attila volt. A szervezők szerint a gyerekek elsajátították az úszás alapjait, s ez főleg azoknak fontos, akik a nem víz közeli falvakból jöttek.
