2024. május 9., csütörtök

Népi karácsony

A zentai Thurzó Lajos Művelődési-Oktatási Központ hagyományőrző csoportjainak ünnepi műsoráról

Hétfőn este tartották félévzáró, karácsonyi műsorukat a zentai Thurzó Lajos Művelődési-Oktatási Központ hagyományőrző csoportjai. Néptáncosok, népzenészek, énekesek léptek színpadra, és kápráztatták el a hálás közönséget, mely színültig megtöltötte a színháztermet. Elsőként a gyermek- és a felnőtt-népzenészszakosztályok mutatkoztak be, a citerások, a furulyások, a hegedűsök, majd a kórus is fellépett. Őket a táncosok követték, akiknél szintén minden generáció színpadra lépett egy nagy közös produkciót alkotva. Az ovisoktól gyermekjátékokat, az alsósoktól somogyi, a felsősöktől moldvai táncokat láthattunk, a legidősebbek pedig Tisza menti táncokat hoztak. Cseszák Balázs és Cseszák Korcsik Anikó tánctanárok olyan koreográfiát állítottak össze és tanítottak meg a gyerekekkel, amelyben minden csoport egyénileg is szerepelt, viszont úgy folytak egymásba a különböző tájegységek táncai, hogy egy nagy egészet alkottak. A végére már minden táncos a színpadon volt, és közösen énekelték közel százan az Adjon Isten minden jót éneket, mely könnyeket csalt a legtöbbünk szemébe.

A rendezvényt megtisztelte jelenlétével Czegledi Rudolf, Zenta község polgármestere, aki köszöntőt mondott, valamint Juhász Attila oktatással és művelődéssel megbízott tanácstag.

Nyitókép: Gergely József felvétele