A Tisza-menti települések egyik ékkövének számít az évről évre ismétlődő tiszavirágrajzás, amikor is a kérészek rendjébe tartozó rovarok násztáncukat járják a folyó felszínének a közelében. A különös természeti jelenség alkalmából több folyómenti városban, így Magyarországon Szolnokon, nálunk pedig Magyarkanizsán és Törökbecsén is külön rendezvényeket szerveznek, az idén pedig Zentán is kétnapos fesztivált rendeznek.
A hétvégén, június 14–én és 15-én először megrendezésre kerülő Tiszavirág Fesztivált a szervezők – Zenta Község Idegenforgalmi Irodája és a zentai önkormányzat – hagyományteremtő szándékkal rendezik meg, továbbá azért, hogy felhívják a polgárok figyelmét a Tisza folyó élővilágára, különös tekintettel a világon egyedülálló természeti jelenségre, a tiszavirágzásra. Laskovity Kornél, az idegenforgalmi iroda elnöke elmondta, hogy megpróbálják a zentaiakat közelebb vinni a folyóhoz, de nem titkolt szándékuk az sem, hogy ezzel is hozzájáruljanak a község idegenforgalmának a fellendítéséhez.
A Tiszavirág Fesztivált a zentai Tisza-parti sétánynak a Stevan Sremac utcától a régi malomig terjedő szakaszán rendezik meg. Lesznek koncertek és különböző zenei programok, a legfiatalabb nemzedéknek pedig különböző játékokkal, légvárakkal kedveskednek. Ezenkívül szerveznek kézműves vásárt, a Bor utcában pedig borkóstolási lehetőséget. A rendezvény első estéjén a felső sétányon szervezik meg a zenekarok fellépéseit, másnap pedig a folyón, egy pontonon zenélnek majd a fellépők.
Pénteken (június 14.) este 6 órakor megtekinthető lesz a Bor utca és a kézműves vásár, 7 órától pedig a Tiszamenti Fúvószenekar és mazsorettek szórakoztatják majd a látogatókat. Fél kilenctől az adai Sin Seekas, 9 órától pedig az Ágota & Her Friends formáció lép fel, majd pedig egy lemezlovas szórakoztatja a jelenlévőket retró-zenével.
Szombaton a Bor utcában és a kézművesek között délelőtt 10 órakor kezdődik a fesztiváli forgatag, de 8 órától délig a folyó mellett „retró-horgászatot” is szerveznek. Délután 4 órától a Tiszai Halászléfőző Fesztivál veszi kezdetét, és ugyanebben az időpontban szervezik meg a Kultúrák találkozása elnevezésű rendezvényt is, amelyen az Inter-Kultura szervezet keretében országunkban tartózkodó olasz, mexikói, thaiföldi, oroszországi, chilei, brazíliai, venezuelai, új-zélandi stb. cserediákok mutatják be saját országuk kultúráját, gasztronómiáját. Ezenkívül este 7 óráig tamburazenekarok zenéjére kapcsolódhatnak ki a polgárok. A zentai polgármester köszöntőjét követően (este 8 óra), fél kilenctől a fáklyás, hajós felvonulás és a mécsesek elengedése veszi kezdetét, s ugyanebben az időben lép fel a budapesti Kettő Kettő ska zenekar, majd pedig a törökkanizsai Recycle Bin Band rockegyüttes. Az estet, s egyben a fesztivált is retró-zene zárja.
A rendezvényen bemutatkoznak községünk élsportolói is. A sajtótájékoztatón Kosiczky András községi tanácstag megemlítette, hogy a turisztikai szervezetnek az idei évre sikerült támogatói szerződést kötnie a Nestlé céggel, amely támogatni fogja nemcsak a turisztikai iroda által szervezett nagyobb méretű rendezvényeket, hanem remélhetőleg a kisebb manifesztációkat is. Hajagos Attila, a zentai Sporthorgász Egyesület nevében elmondta, hogy a retróhorgászat keretében keresni fogják a város legöregebb orsóját, pecabotját, valamint bemutatják a régi farlendítős nyílhosszúszós és különböző fenekezési módszereket. A résztvevőknek kell, hogy legyen horgászengedélyük, de a helyszínen is kiválthatják a napi engedélyüket. A halászléfőzőket egyébként nem fogják versenyeztetni, s mindenkinek saját magának kell biztosítani a bográcsot, a tűzrevalót és a halat is – mesélte a szervező. A halászléfőzésre a 063/ 8099-689-es mobilszámon lehet jelentkezni.
