A hétvégén, augusztus 24-én és 25-én a zentaiak immár hatodik alkalommal kapnak ízelítőt a szabadkai Interetno fesztivál repertoárjából. Az idén a Pro Cultura Polgári Egyesület egy előrendezvényt is szervez a Tisza-parti városban is hagyományossá vált és óriási népszerűségnek örvendő eseménynek. Szombaton ugyanis este hét órai kezdettel a városi parkban a legkisebbeknek kedveskednek gyermekprogrammal.
Lesznek gólyalábas bohócok, és a Szt. Longinus Középkori Hagyományőrző Egyesület vitézei és udvarhölgyei történelmi kalandozásra invitálják a gyermekeket. Ezt követően este nyolc órától a zenepavilonban a gödöllői Talamba ütőegyüttes szórakoztatja majd az egybegyűlteket. „A világ legjobb ütőegyüttesei közé tartozó, Artisjus-díjas Talamba egy igazi világzenei körutazásra csábít. A sokfajta, különleges, egzotikus ütőhangszer: a hegedű, a cimbalom, a nagybőgő és a harmonika szenvedélyes találkozásában a világ hangjai egyesülnek és alkotnak új, izgalmas, a világon egyedülálló hangzást. Elvarázsol Liszt briliáns dallama, magával ragad a virtuóz Pacsirta, mozgásba hoz a forróvérű argentin Libertango, felpezsdítenek a tüzes bolgár futamok, a ritmus átjárja a testet-lelket.”
A zentai rendezvény augusztus 25-én, vasárnap a városháza előtt felállított nagyszínpadon a Táncpanorámával folytatódik. Fellép Dél-Korea, Oroszország és Paraguay egy-egy néptánccsoportja. A külföldi táncosok bemutatkozása előtt a Thurzó Lajos Művelődési-oktatási Központ Ispiláng gyermektánccsoportja és a Stevan Sremac Szülőföld Alapítvány népi tánccsoportja lép színpadra. Kormányos Katona Gyöngyi, a Pro Cultura Polgári Egyesület vezetője napilapunknak nyilatkozva elmondta, hogy a rendezvénnyel a szervezők elsődleges célja az, hogy az itt élő multietnikus közeg is megismerhesse más emberek kultúráját, szokásait és hagyományait, ezenkívül kulturális párbeszédet teremtsen az egymás mellett élő népek kultúrájának és történelmének kölcsönös előremozdítása érdekében.
A Táncpanorámát a zentai Rozetta Kézművestársaság kirakodóvására színesíti. Az esemény főtámogatói a zentai önkormányzat, a Tartományi Művelődési és Tájékoztatási Titkárság és a Bethlen Gábor Alap a Szekeres László Alapítvány közreműködésével.
