2025. október 3., péntek

Zenta

Cserediákprogram középiskolásoknak

A napokban a Zentai Gimnázium tanulói az érdekes és izgalmas tevékenységet folytató nemzetközi szervezet, az AFS, a Nemzetközi Csereprogram Alapítvány s az ennek keretében működő szerbiai Interkultura szervezet munkájával ismerkedhettek meg. Az AFS önkéntes alapon működő nem kormányzati szervezet, amely a középiskolások számára lehetőséget kínál az interkulturális tanulásra, hogy a fiatalok megismerhessék a különböző nemzetek kultúráját, életvitelét stb.

Adán egyedül kormányoz a DP

Az adai községi képviselő-testület hétfő esti, második ülésén titkos szavazással Bilicki Zoltánt, a Demokrata Párt és a Szerbiai Szociáldemokrata Párt koalíció jelöltjét választotta újra a község polgármesterének. A képviselők ugyancsak titkos szavazással választották meg polgármester-helyettesnek a szintén demokrata Goran Matić harmincöt éves moholi gépészmérnököt, valamint az új összetételű községi tanács hat tagját.

Hajókázás a Tiszán

Nemcsak a Zentára látogató turistáknak, hanem az itt élőknek is csodálatos élményben lehet részük, ha részt vesznek egy hajókázáson a „szőke” Tiszán. A zentai Aniturs családi vállalkozásnak köszönhetően pedig bárki kedvező áron megismerkedhet a tiszai hajókázás és a folyó szépségével.

Könyvbemutató Adán

Farkas Zsuzsa Arcok gyertyafényben című könyvét mutatják be kedden (12-én) 18 órától Adán a Szarvas Gábor Könyvtár olvasótermében. Az est vendége lesz a szerző és dr.

Áramszünet Zentán

A hálózat karbantartása miatt áramszünet lesz Zentán kedden 8.30-tól 12 óráig a Fő utca elején, a páros oldalon az Európa pékségig (a 14-es számig); a városháza északi oldalán, a Fő tértől a piacig; a Fő tér (park) északi oldalán; a Jovan Đorđević és a Népkert utcákban; a Város körüli úton, az Ady Endre, a Tóparti és az Árpád utcákban a hídtól a Vojislav Ilić utcáig; a Joca Vujić téren, valamint a Népkertben, a Kisrétben, a Pánában és a Halászcsárdánál.