2026. június 30., kedd

Zenta

A tanács feloszlatását kérik

Hétfőn este a felsőhegyi művelődési otthonban megrendezett és a falusiak által összehívott lakossági gyűlés résztvevői több követelést is megfogalmaztak a helyi közösség tanácsának, illetve elnökének, ugyanakkor számos vád és szemrehányás is elhangzott a falu vezetésével kapcsolatban.
A fiatalabb korosztály díjazottjai Homolya Ákos és Csáky Csongor társaságában (Gergely József felvétele)

Nekem is úgy mesélték…

A fiatalabb korosztály díjazottjai Homolya Ákos és Csáky Csongor társaságában (Gergely József felvétele) A magyar kultúra napja zentai központi rendezvénye keretében a múlt hét végén a városháza na...
Fotó: Gergely József

Szent Szávát ünnepelték Zentán

Fotó: Gergely József Tegnap délben a zentai színházteremben az Egészségügyi Középiskola, valamint a Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium diákjai alkalmi művelődési műsorral és kenyérszente...

Megszépült a tornyosi művelődési ház

A tornyosi Ady Endre Művelődési Egyesület az utóbbi idők legnagyobb beruházásán van túl, hiszen tavaly jórészt felújították az egyesület tevékenységeinek és rendezvényeinek helyet adó, több mint százéves épületet.
Szabó Nóra felvétele

A holokauszt nemzetközi emléknapja

Január 27-e a holokauszt nemzetközi emléknapja. Ezen a napon szabadult fel az Auschwitz-Birkenau haláltábor. A Zentai Városi Múzeum hosszú évek óta megemlékezik erről az évfordulóról.  Szabó Nóra f...
Az egészségügyi iskola tanulói számára alapvető, hogy vért adjanak (Fotó: Nagy Abonyi Zoltán)

Középiskolások adtak vért Zentán

A Vöröskereszttel és a zentai transzfúziós állomással együttműködve már több mint tíz éve szerveznek véradást a zentai Egészségügyi Középiskolában, évente két alkalommal – tudtuk meg Nagy Abonyi Zo...