A szülőföldünkön való boldogulás érdekében kell szavazni (Gergely József felvétele)
Zenta
Lakossági fórumot tartott kedden este Keviben a Vajdasági Magyar Szövetség kevi helyi szervezete. Az eseményre Kárpát-medence: metszéspont vagy találkozási hely?
Nyílt napot és diákvállalati kiállítást tartottak szerda délután a zentai Közgazdasági és Kereskedelmi Iskolában. Tóth Kornél igazgató elmondta, hogy vajdasági szintű nyílt napra került sor, hiszen nemcsak zentai, de többek között magyarkanizsai, adai, tordai és temerini diákok is jelen voltak.
Zentán az ELGAS közvállalat a hűvös hajnalokra való tekintettel máig, az esti és reggeli órákban folytatta a távhőszolgáltatást
A Vöröskereszt zentai szervezetének a napokban megtartott évi közgyűlésén Milan Muškinja titkár elmondta, hogy 2018. január elsejétől a tartományi vérátömlesztő intézettel szervezik az akciókat, ami azt jelenti, hogy a zentai véradók azóta nem adhatnak vért a Zentai Közkórház vérátömlesztő osztályán.
Szombaton Zentán és a hozzá tartozó falvakban megtartották A tisztább Zentáért! nevet viselő takarítási akciót, melyet már hetedszer szervezett meg a Zentai Községi Közigazgatási Hivatal építésügyi...

