2024. május 9., csütörtök

Kistordára két úton kell bemenni

Mezei Zsuzsanna könyvbemutatója a Darányitelepi Társalgóban

A Darányitelepi Társalgóban kedden bemutatták Mezei Zsuzsanna Kistordára két úton kell bemenni – A tamburazene múltja és jelene Tordán című könyvét, valamint a Tordai tamburások CD-t. A könyvbemutatón elhangzott, hogy Tordán a tamburazenének nagy múltja van.

 – Észrevettem, hogy Torda az utóbbi 40 évben nagyon megváltozott. A régi értékek ma már nem értékek, ezért gondoltam azt, hogy nagyon gyorsan tenni kellene valamit, és mentsük még meg azt, ami megmenthető. 2022-ben jelent meg a Tordaiak Klubja kiadványaként a Torda – nagyanyáink ételei című könyv, amelyben összegyűjtöttem a régi, hagyományos tordai ételeket, most pedig a tamburazenére és zenekarokra összpontosítottam. Fontos volt számomra, hogy elmondhassam történetüket és fontosságukat a falu életében – fejtette ki Mezei Zsuzsanna.

A könyv egyik részét a zenészekkel lejegyzett beszélgetések teszik ki, a másik rész pedig válogatás a 25 éves Tordai Újságból.

– Azokat a cikkeket tettem bele a könyvbe, amelyek a tamburazenéről, illetve az azokkal összekapcsolódó szokásokról szólnak. Alanyaim személyes élményei alapján betekintést nyerünk a falusi szórakozás lehetőségeibe a múlt század folyamán – emelte ki a könyv szerzője, akitől megtudtuk, az egykor 4-5 ezer lakost számláló Tordának anno 5 zenekara is volt. A tamburazenekarok pedig sok éven át szórakoztatták a helyieket. 

– A könyvet olvasva nagyon sok információhoz jutunk. Nemcsak az tudjuk meg, hogy hány banda volt a faluban, hanem a tagok váltakozását is nyomon követhetjük. Az idők folyamán a hangszerek is fokozatosan változtak. A tamburák és az elmaradhatatlan hegedű mellé bekerült először a szaxofon és a harmonika, majd az elektromos hangszerek, egészen addig, hogy most már azok vannak túlsúlyban. A repertoár is követte a változásokat. Amikor két-három napig is eltartott egy-egy lakodalom, akkor helye volt a mulatozásnak, a magyar nótáknak, ma az idő rövidsége és az érdektelenség kiszorítják ezt a műfajt – tette hozzá a szerző, aki szerint

a mai felgyorsult világban nemcsak a technika fejlődik óriási léptekkel, hanem az emberek sem érnek rá semmire.

– Az információáradat lep el bennünket, csak kapkodjuk a fejünket ide-oda, de nagyon kevés dolog jut el a szívünkig, a lelkünkig. Ezért döntöttem úgy, hogy a régi életünk egy fontos kísérőjéről, a tamburazenéről, a zenészekről összegyűjtsem azt, amit még ma fel lehet lelni róluk, amíg vannak emlékezők, és amíg vannak, akik játsszák és szeretik a tamburazenét.

Tordán különösen nagy hagyománya van a tamburazenekaroknak. A zenészekkel folytatott beszélgetésemből, akik sokszor egy generáció utolsó tagjai, sok mindent

megtudunk a tordai tamburazene múltjáról és jelenéről is – áll a könyv bevezetőjében.

A könyvbemutatót a Darányitelepi Társalgó szervezte, elmondásuk szerint a Kistordára két úton kell bemenni című kiadvány és CD megjelentetésének célja, hogy ne merüljön feledésbe Torda 100 éves tamburazenei múltja.

Nyitókép: Kasza Jennifer felvétele