2024. május 9., csütörtök

Merre kószálnak a fiatalok?

Egyre gyakrabban szerveznek tömeges oltási akciókat

Ha a mostani tempóban halad a védőoltások felvétele, hamarosan 140 ezer olyan ember lesz Újvidék területén, aki már megkapta az oltás második adagját is. Ezt Miloš Vučević Újvidék polgármestere jelentette be, miután a minap Kabolba (Kovilj) látogatott, és az ottani lakosokkal együtt megkapta a védőoltás második adagját. Az említett peremvárosi faluban 300 állampolgárt sikerült beoltani, de egy nap akár 500 védőoltás is beadható egy-egy településen, egy-egy kihelyezett oltási akció alkalmával. A következő hetekben a többi Újvidék környéki településeken is kialakítanak majd ideiglenes oltópontokat, aminek köszönhetően remélhetőleg sikerül stabilizálni a járványügyi helyzetet. A vakcináció jelenleg a leghatékonyabb módja annak, hogy megfékezzük a járványt, de fontos az is, hogy a jelenleg érvényben lévő járványügyi intézkedéseket is betartsuk.

Az Újvidéki Vásár legnagyobb csarnokában javában folyik a polgárok tömeges oltására megszervezett városi akció, 60 ezren már a második adagot is felvették. Bejelentkezni a www.euprava.gov.rs honlapon lehet. Továbbra is csak az újtelepi egészségházban fogadják a koronavírusos tünetekkel jelentkező betegeket, ennek a rendelőközpontnak a telefonszámai: 021/4879-213, 4879-215, 4879-217, 4879-231, 4879-239 és 4879-243.

Vajon merre kószálnak serdülőkorú gyermekeink? Gyakran összefutunk kisebb nagyobb, fiatalokból álló csoportokkal, se védőmászk rajtuk, a távolságot sem tartják – úgy viselkednek, mint ha legalábbis.. serdülőkorú gyerekek lennének. A felügyelet a szülő köt

A városban naponta 20–30 Covid-pozitív gyermeket regisztrálnak, az illetékesek felhívják a szülők figyelmét erre a veszélyre is! A 021.rs kutatása szerint ez nagy szám, hiszen az elmúlt egy évben voltak olyan időszakok is, amikor hetekig egy átvizsgált újvidéki kiskorúnál sem állapították meg a vírus jelenlétét. Az elmúlt napokban ismét növekedett a pozitív teszteredmények száma, naponta 270 körül alakul. Fellélegzésre tehát nincs ok, noha a szám sokkal jobb, mint decemberben, amikor megtörtént, hogy 700 átvizsgált személynél is megállapították a fertőzést. Állítólag a korábbi hetekben 200–250 körüli volt a napi fertőzések száma, úgyhogy a mostani 270 arra utal, hogy a védekezési rendszerben valahol mulasztás történt, valószínűleg a járványügyi korlátozások figyelmen kívül hagyásáról van szó. A fertőzött gyerekek és fiatalok legtöbbje 15 és 17 év közötti kamasz, a szülőknek nagyon oda kellene figyelniük arra, hogy merre járkál a gyerekük!