Ünnep előtt vagyunk, ezért ismét a távolabbi múltba keressük a hasonlatokat napjaink ügyes-bajos helyzeteire, gondjaira, bajaira. Talán azért tűnt ismerősnek az Újvidéki Hírlap 1892. karácsony előtti hangulatot idéző száma, az akkor épülendő városháza kapcsán, az újvidéki polgárok egyéb gondjainak megoldását is számon kérő lapszáma. A feltehetően Nemes Sándor írta a vezércikket, szinte felkiáltással kezdte: „Tehát, most már lesz új városháza!”. Majd ironikusan hozzáfűzte: „meglesz legalább az örömünk, hogy ha majd 66 százalékos pótadót visszük be, márványcsarnokon fogunk áthaladni. Meglesz legalább az ilyen igazgatás mellett bizonyára elszegényedő városnak azon illúziója, hogy mi nagyon is tehetősek vagyunk, mert a polgármester úr és a többi tisztviselők fényűzéssel berendezett termekben, bársonyos székben fognak bizonyára ülni”. A gazdagság „illusióját keltő” új városházához pedig, az újvidéki polgárság „olcsón” jutott hozzá. A telket, amelyen a régi Stefanovics ház állt, a város 37 000 forintért vette meg, maga az építkezés pedig, 187 876 forintba került. A cikk írója szerint, szinte „érthetetlen” volt, hogy az újvidékiek miért lázadnak, amikor „az egész polgárság az, mely folyton építeni, költekezni akar”.
Majd felsorolták azokat a munkálatokat, amelyeket a polgárság kért. Sürgették a hídsáncok átvételét, bármilyen drága is lett volna, le kellett volna csapolni a Bara és a Limán vizét, csatornáztatni szerettek volna, vízvezetéket és új ártézi kutakat fúratni. Szűkkeblűnek tartották a városi tanácsot, mert az nem akart hozzájárulni a Baja–Zombor–Újvidék vasútvonal kiépítéséhez. S mind erre az előirányzott 225 000 forint nem lett volna elég, de annak ellenére, mindezen munkálatokat el akarták végeztetni a városi tanáccsal. A haszon pedig az lett volna, hogy megszűnt volna Újvidéken „az örökös malária és egyéb járványok is megszűnnének, évente pedig, mintegy 100 emberélettel maradt volna több. A város „szegényes” ipara nagyobb piacra tett volna szert, hogy az ne csak átmenő, hanem „behozatali lerakodó piacot” is nyert volna. Ettől azonban, sokkal szebbnek tűnt a város pénzét „látszatokra” költeni. Szebbnek tűnhetett olyan palotát építeni, „amely dísze” lehetett a városnak, és milyen büszke lehetett az újvidéki, amikor látta, hogy „bámulja a falusi, a te tornyos, oszlopos városházádat-azt a pompás palotát?”
A városi tisztviselők egészségét, pedig az „egészséges, világos és szellős csarnok” biztosította. A város polgárságáról, pedig „majd azután gondoskodik a tanács... a jövő században” – írta megkeseredetten – az Újvidéki Hírlap cikkírója. Az újság, a városházából érkező számos hír között tette közzé a legérdekesebbet, hogy a városháza építésére a közgyűlés elé 4 ajánlat érkezett, amelyek közül Markovits Lajos szegedi vállalkozó 9–6% leengedést ajánlott fel. Orlod és raid 2%, Leovits és Nikolits 2–1% és végül Lehrer és Czoczek újvidékiek ajánlata szerint, az újonnan épülő városháza összes felszerelésével, berendezésével, a költségekkel együtt 187 876 forint 45 koronába került volna. A város, a költségek fedezését a Magyar Hitelbanknál 41 évre szóló 5% „tőketörlesztéses kölcsön„ felvételével fedezte.
A városi tanács értekezlete alatt Lehrer és Czoczek cég „utóajánlatot” nyújtott be, amely szerint ő is megadta a 6–9% leengedést. A közgyűlés, „arra való tekintettel, hogy a helyi ipart is támogassa a nevezettek ajánlatát fogadta el”. Az ünnep előtt így volt ez valamikor Újvidéken, amikor a városháza tervezőjének, Molnár György házának kéménye kigyulladt, de a szomszéd városházáról odasiető rendőröknek sikerült azt eloltaniuk. Az újvidéki boltok, pedig képben és írásban hirdetve igyekeztek eladni portékájukat karácsonyi és újévi ajándék gyanánt. A város közelében lévő Chotek Rezső futaki uradalmán pedig sikeres körvadászatra került sor, amelyen két körben 533 nyulat ejtettek el. Így, még ha majdnem másfél évszázad múltán is ismerősnek tűnő hírek láttán úgy tűnhet, hogy közmegelégedésre kezdődhetett az ünnep!
