A Duna-partiak hódolnak a zátonyképződés nyújtotta fürdőzési élvezeteknek, nem gondolnak annak böjtjére. A Tiszavidék ugyanakkor a vízszennyezésre és az ezzel járó pusztulásokra figyel.
A zátonyképződés ugyanis a Duna alacsony vízhozamának a következménye, és ezt a hajózás sínyli meg. Márpedig a hajózási társaságok nagy tételekben játszanak, ezért a kisvizeket nem szeretik. Előbb-utóbb intézkedni fognak. Lásd: duzzasztás. És akkor elbúcsúzhatunk a homokzátonyoktól. A Tiszavidék viszont a kagylótól búcsúzik. Az utóbbi időben ugyanis a Tiszáról gyomorforgató fotók és videók láttak napvilágot, amelyek sorra olyan jelenségeket mutattak be, amelyeknek nem kellett volna megtörténniük.
Az utóbbi napokban a kagylópusztulás is rátett egy lapáttal, noha ehhez már hozzászokhattunk. Ez ugyanis évente ismétlődő jelenség, egy tájidegen özönfajról van szó, amelyért – most az egyszer mondjuk így – nem kár. A jelenség csak azért keltett riadalmat, mert sok minden mással egyidejűleg történt.
Tehát élvezzük a zátonyokat, amíg vannak. És ne sajnáljuk a kagylót, lesz belőle jövőre is, meg tőlük lesz nagy a tiszai harcsa.
Kolléganőnk fotói tegnap délután készültek. Az újvidéki rakpartnál, a Tiszti strandon hatalmas homokzátony jelent meg, de a Strand fürdőhelyen még semmi nyoma ilyeneknek. A víz sekély ugyan, de homokszigetek nélkül (Fotó: Dávid Csilla felvétele)
A kagylók tiszai pusztulásáról csak annyit, hogy az amuri kagylóról (Sinanodonta woodiana) van szó, amelyet egy olyan nyavalya tizedel, amellyel szemben a mi kagylóink ellenállóak. Pont!
Ami viszont az élvezeteket nyújtó dunai zátonyokat illeti, azok keletkezése mögött veszélyek lapulnak, bár nem szennyeződésről, és nem is pusztulásokról van szó. Alacsony ugyanis a Duna vízállása, és tovább csökken. Ez ugyanolyan rosszul hangzik, mint amikor megállapítják valakiről, hogy semmit se tud, de már felejt. Ha ezt az állítást számadatokkal is alá akarjuk támasztani, akkor meg kell jegyezni, hogy a bezdáni vízmércén a mélyen negatív tartományban levő vízszint kitartóan tovább csökken, és mi sem természetesebb, vele együtt a vízhozam is, amely alig éri el a másodpercenkénti ezer köbmétert. A miheztartás végett nem árt tudni, hogy a csúcsérték ennek kilencszerese.
Amikor a Dunán ilyen alacsony a vízállás, akkor a vízpartra látogatók megfeledkeznek azzal foglalkozni, hogy ez mennyire nem jó. A vízből előbukkanó homokzátonyok ugyanis nagy kiterjedésű, kitűnő fürdőhelyekké válnak. A hajózási nehézségekkel ilyenkor senki se foglalkozik. Legalábbis a lubickolók nem.
Fönnáll azonban annak a veszélye, hogy a hajózási társaságok napirendre tűzik a folyó szabályozását, hogy egész éven át alkalmas legyen a teljes terhelésű hajózás számára. Ezt a kérdést nemzetközi megállapodások rendezik, a tagországoknak pedig vállalt kötelességük a folyó hajózhatóvá tétele. A hajózási társaságok, amelyek hatalmas pénzeket forgatnak meg, bizonyítottan elég erősek ahhoz, hogy a tagországokat rávegyék a folyó szabályozására. Nem valószínű, hogy erre hamarosan sor kerül. De jó tudni, hogy megtörténhet. Mert így jobban élvezhetjük a zátonyokon való fürdőzést, amíg tart.
Nyitókép: Dávid Csilla felvétele
