Az újvidéki Petőfi Sándor Magyar Művelődési Központban idén is megszervezték a hagyományos Nyári Tábort, amely immár 15. alkalommal várja a gyermekeket. A jubileumi tábor különlegessége, hogy a szervezők az elmúlt másfél évtized legnépszerűbb programjaiból válogattak, így a résztvevők nap mint nap egy-egy korábbi tábor hangulatát élhetik újra.
– Ez a jubiláló, 15. nyári tábor a Petőfiben. Bár a rendezvényt tulajdonképpen 16 évvel ezelőtt álmodták meg, a járvány és az épületfelújítás miatt egy év kimaradt, így idén a 15. alkalommal szervezzük meg – mondta Hanák Rigó Ildikó, a tábor fő szervezője.
A táborba elsősorban a 3 és 13 év közötti gyermekek jelentkezhettek, ugyanakkor a legkisebbekről sem feledkeztek meg a szervezők. A 0 és 3 év közötti gyermekek számára minden nap ringatófoglalkozásokat tartanak, az idősebbek pedig változatos programokon vehetnek részt.
A tábor résztvevői egy vidám csoportképen (Fotó: Ótos András felvétele)
Az idei táborban 107 gyermek vesz részt, a legkisebbekkel és szüleikkel együtt pedig mintegy 115-116 résztvevőre számítanak a szervezők.
A jubileumi év alkalmából különleges koncepcióval készültek. Hanák Rigó Ildikó elmondta, hogy az elmúlt 15 év legkedveltebb táboraiból választottak ki egy-egy tematikus napot, így a gyerekek minden nap egy újabb „időutazás” részesei lehetnek.
– Tulajdonképpen az elmúlt 15 év élményeit éljük újra. Minden nap egy másik táborba csöppenünk, amikor kilépünk az időgépből – fogalmazott a fő szervező.
A gyerekek körében továbbra is a vizes programok örvendenek a legnagyobb népszerűségnek. A szervezők idén külön árnyékoló és vízpermetező rendszert alakítottak ki, hogy a résztvevők a nyári hőségben is biztonságosan és önfeledten szórakozhassanak. Emellett a délutáni játékok és a közös programok is nagy sikert aratnak.
– Aki volt már a táborba, az tudja, mire számíthat, és minden évben nagyon várja ezeket a napokat – emelte ki Hanák Rigó Ildikó.
Nyitókép: A képzőművészeti és kreatív foglalkozásokon a gyerekek különféle technikákkal alkotnak (Fotó: Ótos András felvétele)



