Odaszegődött hozzánk egy fekete-sárga foltos cica. Kimnek hívjuk. Nem az a Kim, hanem a másik – a köménymag, szerbül. Bár időnként a diktátoros névváltozat is indokoltnak tűnik, főleg a cica tekintetét elnézve.
Nyár óta időről időre felbukkan: hol inni jön, hol enni, mi meg – mint a rendes balekok általában – etetjük-itatjuk. Kapott egy kis téli házat is a teraszon, mert hát mi baj lehetne belőle?
Hogy van-e gazdája? Jó kérdés. Esténként mostanáig mindig kikéredzkedett, eltűnt a sötétben. Néha nálunk aludt, néha meg talán hazament… vagy csak ellenőrizte a másik családját. Kettős élet, kettős etetés.
Csütörtökön éjjel –10 alá csökkent a hőmérséklet. Kim ekkor felismerte, hogy a szabadság romantikus ugyan, de a fagyhalál nem az. Az volt az első alkalom, hogy nem kérte magát ki, bent maradt, és életében először a házban aludt, nálunk.
Kapott cseppeket is, bolhamentes és védett lett, mint Soma. A kapcsolatuk viszont mostanáig inkább egy félresikerült akciófilmre hasonlított. Soma játszani akar, Kim ezt rendszeresen halálos fenyegetésnek veszi, Soma pedig minden alkalommal megveri. Gyors, határozott, oktató jellegű pofonok – fegyelmezett, érzelem nélküli profi munka.
Aztán tegnap történt valami szokatlan. Soma bebújt egy vásárlásból megmaradt zacskóba. Kim odament hozzá, nem támadt, nem fújt, nem kapott azonnal nevelési célzatú pofont – csak óvatosan, tapogatózva játszani kezdett. Mintha most esett volna le a tantusz, mintha akkor jött volna rá arra, hogy ez nem bunyó, hanem játék.
Talán megtörik a jég. Talán barátok lesznek. Ki tudja. Kim nem a mi cicánk. Inkább olyan, mint az a szomszéd gyerek, aki mindig nálatok lóg, kap enni, törődést, figyelmet, és akit végül már félig a sajátotoknak tekintetek. Aztán egyszer csak azt látod, hogy sülve-főlve a te gyerekeiddel van, játszanak, mint a jó testvérek.
És akkor rájössz: megint vesztettél. Van még egy macskád.
Nyitókép: Odaszegődött hozzánk egy fekete-sárga foltos cica. Kimnek hívjuk. Nem az a Kim, hanem a másik – a köménymag, szerbül (Fotó: Kopasz Tamás felvétele)
