1914 decemberében, már fél éve dúlt az első világháború. Az osztrák–magyar katonaság, a német és bolgár seregek többszöri támadását követően, október 16-án bevonult Belgrádba. A szerb főváros elfoglalásáért folytatott harcok Újvidéken is erőteljesen éreztették hatásukat, lévén, hogy a város közel volt az ország déli – a Száva és Duna folyókon lévő – határához, valamint az a tény is, hogy a város lakosságának jelentős hányada szerb nemzetiségű volt. A heves harcok, valamint az osztrák–magyar katonaság további előrenyomulása szinte háborús helyzetet és hangulatot teremtett a városban is.
Azt, hogy háború van, szinte minden lépésnél észrevehető volt, és ez a karácsonyi készülődésre is erősen rányomta bélyegét. A háborúsdiból nem lehetett a gyerekeket sem kihagyni. Ha az óvodákba nem is, de az iskolákban – különösen a középiskolákban – igen is jelen volt a háború, minden következményével együtt. Így az Újvidéki Polgári Leányiskola köztiszteletben álló igazgatónője, Nemessányi Adél, Bukonyi Hugóné segédletével és az iskola tantestületével együtt nem szalasztotta el az alkalmat arra, hogy fantáziájukkal és leleményességükkel hozzájáruljanak annak a tudatosításhoz, hogy ha háború van. Tudatosították annak negatív következményeit, és igyekezték felkészíteni a gyerekeket, lévén, hogy voltak köztük olyanok, akiket személyes vesztességek is értek. Így hirdették meg a helybeli „babakiállítást”, amelynek kettős célja volt: egyrészt hogy „jó ízlésre” neveljen, másrészt a hadbavonultak karácsonyi megajándékozása. Az újvidékiek kitettek magukért. Áldozatkészségük határtalan volt, a rendezvény „fényes erkölcsi és anyagi sikerrel végződött”. Abból állt, hogy a babákból „mesecsoportozatokat” alakítottak ki, amelyek közül a
legnagyobb sikert az igazi fenyvesekkel dekorált Piroska és a farkas, a Hamupipőke, a Hófehérke, a Csipkerózsika, valamint a Jancsi és Juliska aratta.
Ezen kívül nagy sikere volt a magyar parasztlakodalomnak, a Vöröskereszt kórházának, a babamenhelynek, a varrodának, a fényes jelmezekbe öltözött jelmezbálnak, valamint a dísz- és jellembabák csoportjának. A hátteret virágok és szőnyegek alkották. A kiállításon Illés Katica és Szabó Éva tanítónők a mesecsoportozatok előtt meséket mondtak, a növendékek pedig „mókás szavalatokkal” járultak hozzá az eseményhez.
A sikert tovább fokozta, hogy a kicsinyeknek szánt sorsjátékon 500 ajándékot sorsoltak ki. Az intézet hálás köszönetét fejezte ki az adakozóknak, különösen Profuma Béla alpolgármesternek, aki intézkedett arról, hogy a városi kertből biztosítsák a díszlethez szükséges virágokat és fácskákat. De hálásak voltak a nagyszámú felülfizetőnek is, akiknek köszönhetően a „babakiállítás jövedelme” 750 koronát tett ki, s így valamelyest hozzájárult a „nagy év nagy fájdalmának” enyhítéséhez.
Matkovits Béla főispán sem maradt tétlen: ő a katonák karácsonyára gyűjtött, de gyűjtöttek a kórházakban fekvő sebesült katonák megajándékozására is. Akadtak olyanok is, akik a megszállt, szinte romokban heverő Belgrádban az élet normalizálódásához szerettek volna hozzájárulni – természetesen valamilyen haszon reményében. Így arról is szólt a hír, hogy a belgrádi Bristol szállodát egy újvidéki szállodás vette át, méghozzá az Erzsébet Szálló volt tulajdonosa, Wéber Nándor kapott engedélyt a katonai hatóságoktól annak megnyitására. „Az első belgrádi szállodát tehát újvidéki lakos fogja megnyitni”- állapította meg az Újvidék Hírlap.
Ezt követte egy megnyugtatásra szolgáló hír, miszerint az „elfoglalt” Belgrádban „teljesen helyreállt” a rend, és a lakosság is visszatért. Sorra nyílnak az új üzletek, „s ezek között, mint legérdekesebb, egy magyar patika”. A belgrádi gyógyszerészek ugyanis mind elmenekültek. S miután e nagy várost nem lehet gyógyszertár nélkül hagyni, annak működtetési jogát Illés Antal szabadkai gyógyszerész nyerte el, akinek a magyar belügyminisztériumi rendeletek szerint kellett a gyógyszertárat berendeznie.
A katonai hatóság engedélyezte a szabadkai színház igazgatójának is „egynéhány előadás megtartását”. A belgrádi útra Szabadkáról és a megyéből is sok kísérője akadt a színtársulatnak. Elérkezett a karácsony, a katonák azonban nem tértek haza, s az idő múlásával pedig csak nőtt a félelem, amelyen sem az ünnep, sem a „babakiállítás” nem tudott enyhíteni. „A létért való küzdelem talán sohasem volt erősebb mint ma. Szinte kirí mindenkinek az arcáról az a tétova tekintet, amely aggódva lesi, mit hoz a holnap. Hozzájárult ehhez a rossz gazdasági év, és hozzájárultak azok a felhők, melyek egünk felett tornyosulnak” – írták Újvidéken a hírlapok 1914 decemberében.
