A kórus az életünk műve

A múlt hétvégén búcsút intett a közönségnek az Örökség serleggel kitüntetett, 26 éves Kapisztrán Ferences Ifjúsági Kórus. 
Utolsó hangversenyükön felléptek olyan kórustagok is, akik messze földről –  Svédországból, Budapestről, Hollandiából – jöttek haza erre az eseményre. A kórus 1999 óta ötvennél is több fiatalt mozgatott meg, hazai és külföldi fellépések százait tudják maguk mögött. Beszédes Margit kórusalapítóval, zenetanárnővel, Magyar Életfa díjas karnaggyal és Beszédes Józseffel, a kórus ügyintézőjével beszélgettünk arról, hogy mi vezetett ennek a különösen sikeres kórusnak a megszűnéséhez, arról a leépülési folyamatról, amely az elmúlt évtizedekben fejlődésnek álcázva észrevétlenül belopta magát közösségünk szinte minden pórusába.

– A kórus a délszláv háború idején alakult meg, a bombázások ideje alatt gyűjtöttem össze a hittanórákra járó gyerekeket. Gondoltam, hogy iskolai tanítás nincs, töltsük el hasznosan az időt, jobb lesz a gyerekeknek, eljönnek, kicsit énekelgetünk, és én sem dolgoztam akkor. Itt találkoztunk a templomban, néha a lakásomon is, 5-6 gyerek járt énekelni. Harmath Károly atya felfigyelt ránk:

– Ha már énekeltek, akkor legyen belőle kórus – ajánlotta. Vége lett a háborúnak, megnövekedett az érdeklődés a gyermekkórus iránt. Amikor a gyerekek megnőttek, ifjúsági kórussá változott, versenyekre jártunk, nagyon sok mindent csináltunk, számos helyre eljutottunk, komoly pályafutásunk volt – meséli Beszédes Margit.

Újvidék egyetemváros, a kórushoz gyakran csatlakoztak hallgatók, középiskolások és a zeneakadémia növendékei is. Általában 20 tagja volt, fiúk és lányok, versenymeghívásoknak tettek eleget. Magyarországi fesztiválokra vissza-visszajártak, Veszprémbe, Budapesten, az Országházban háromszor is megfordultak. Felléptek a Szent István-bazilikában, valóban sokfelé vitte őket az útjuk. Időközben felvettek hat CD-t, amelyeket díjaztak is:

– Egy idő után előállt az a helyzet, hogy a kórustagok, a fiatalok befejezték tanulmányaikat, elmentek Újvidékről, folyamatosan csökkent a létszámuk. Az élet úgy hozta, hogy újvidéki házunkat lebontották, és mivel Szegeden volt már lakásunk, a gyerekeink rábeszéltek bennünket arra, hogy menjünk át oda lakni. Így kerültünk Szegedre, immár tíz éve , de azért haza-hazajártunk próbákra. Mára már azonban Újvidéken annyira kevesen maradtak a tagok közül, hogy alig jövünk össze öten vagy hatan, a helybeliek jönnek. Ez már nem kórus, úgy gondoltuk, hogy álljunk meg, amíg szép és jó, amíg el tudunk énekelni minden szépet – mondta Margit a búcsúhangverseny előtt. 

– A kórus a mi nagycsaládunk, én így nevezem. A kiscsaládunk, gyerekek, unokák, Szegeden él. Mi 26 éve úgy élünk ezekkel a gyerekekkel, mintha a sajátjaink lennének. Át kellett költöznünk Szegedre, itt lebontották a házunkat, a párom 78 éves, én 86 vagyok… de nem csak ez miatt lett vége a mesének. A kórusnak a java része vagy külföldön van, vagy másik városban. Ettől eltekintve nagyon összetartóak, de sajnálatunkra, a kényszerítő körülmények miatt abba kell hagynunk. Vis maior – magyarázta szomorúan József.