2024. május 10., péntek

Harmincéves az Ökumenikus Segélyszervezet

Béres Károly erején is túl igyekezett segíteni az embereknek

A három évtizeddel ezelőtt létrejött Ökumenikus Segélyszervezet (ÖSSZ) telepi székházának udvarában tegnap a reformáció ünnepének keretében mellszobrot avattak alapítóigazgatójának, Béres Károlynak a tiszteletére.
Béres Károly volt a szervezet első igazgatója, mély nyomot hagyott a szervezet működésében, emberbaráti tevékenysége ma is az általa lehelyezett alapokon folyik.

A szobormű Szilágyi László szobrász keze munkáját dicséri. A művész
igyekezett az érdes, „rázós” és a sima felületek kombinálásával érzékeltetni Béres Károly életútjában a változásokat (Fotó: Ótos András felvétele)

A szobormű Szilágyi László szobrász keze munkáját dicséri. A művész igyekezett az érdes, „rázós” és a sima felületek kombinálásával érzékeltetni Béres Károly életútjában a változásokat (Fotó: Ótos András felvétele)

– Tizenöt éve nincs már közöttünk, de mindannyian emlékszünk Béres Károlyra. Mesékben, anegdotáinkban él, még azoknak a szívében is, akik nem is ismerték – fogalmazott Anna Brtka Valent, a szervezet igazgatója üdvözlőbeszédében.

Az igazgató úgy véli, hogy szervezetük vezető szerepet tölt be tevékenységi területén nemcsak Szerbiában, hanem a régióban is.
Az Ökumenikus Segélyszervezet mindenekelőtt református vonalon alakult meg, ezért ünnepelnek október 31-én, a reformáció nemzetközi ünnepnapján. 1517-ben ezen a napon függesztette ki Luther Márton a wittenbergi vártemplom ajtajára a bűnbocsátó levelek árusításával kapcsolatos közlönyt.

 

Ótos András felvétele

Ótos András felvétele

– Tiszteljük Luther Márton üzenetét, azt, hogy az egyház nem szunnyadhat, hanem követnie kell a változásokat az idők folyamán, és állandóan reformálódnia kell – emlékeztetett az igazgatónő.

Béres Károly az idén lenne 70 éves, a szobormű leleplezésével egyúttal erre az évfordulóra is emlékeznek. Az ünnepségre meghívták mindazokat, akik együttműködtek az alapítóval, azokat, akik az elmúlt évtizedek során hozzájárultak a szervezet fejlődéséhez. Jelen voltak a családtagok is, Béres Márta úgy fogalmazott, hogy őket, a családtagokat egészen másképp érinti a szobor leleplezése, mint azokat, akik távolabb álltak tőle:

– Ha valaki közéleti személy, akkor az mindig egészen mást jelent a közösségnek, mint a családnak. Nekem és anyámnak is a mai nap egészen mást jelent, mint azoknak az embereknek, akikért apám sokat tett, és akiknek sokat jelentett. Úgy emlékszem rá, hogy az erején is túl igyekezett segíteni az embereknek, jót tenni másoknak. Ettől az ember megpróbál elhatárolódni, mert ezzel veszít a családban. Mindenesetre, az, amit ő létrehozott életében, nagyon tiszteletre méltó dolog. Nagyon autentikus, emberi életutat járt végig – véli Béres Márta.

 

Nyitókép: Ótos András felvétele