2024. május 9., csütörtök

Épül a Korzószínpad

A Művelődési Kaleidoszkóp rendezvényplatform, pontosabban megnyitóprogramsorának részeként az idén is megtartják a Korzó elnevezéssel népszerűvé vált komolyzenei koncertet. Szeptember 7-én este a világ egyik ismertebb, Guinness-rekordtartó zongoraművésze, a magyar Bence Péter koncertezik, a Vajdasági Szimfonikus Zenekar kíséretében lép fel. Ez az egyedi esemény a komolyzenét hivatott népszerűsíteni, a Mihajlo Pupin sugárúton tartják meg az erre az alkalomra összeszerelt színpadon.

Az emelvény építését tegnap megkezdték (fotóinkon), a 3-as, a 3a, a 6-os, a 9-es, a 9а, a 60-as, a 61-es, a62-es, a 63-as, a 64-es és a 69-es buszok a sugárúton elrendelt teljes forgalomkorlátozás miatt most kerülőutakon szállítják utasaikat. A forgalomkorlátozás a Žarko Zrenjanin és a Jovan Đorđević utcák közötti sugárútszakaszra vonatkozik, szeptember 9-én 18 óráig lesz érvényben.

Emlékeztetőül: A Žarko Zrenjanin utca újraaszfaltozása befejeződött, így ez az útvonal járható. A Makszim Gorkij utcában azonban továbbra is komoly gondot okoznak a melegvízvezeték-csere munkálatai, a SPENS irányából érkező autóknak továbbra sem engedélyezett a jobbra kanyarodás a Felszabadulás sugárútra.