Dragoljuba Benčina megnyitja Szlovénia tiszteletbeli konzulátusát Újvidéken (Fotó: Dávid Csilla)
A szlovén konzulátus újvidéki irodájának az ünnepélyes megnyitójára Pénteken került sor. Az iroda a Felszabadulás sugárúton helyezkedik el. Az újságírókhoz először Franc But, Szlovénia belgrádi nagykövete szólt, aki elmondta, a konzulátus továbbfejleszti majd Szerbia és Szlovénia, valamint Vajdaság és Szlovénia már eddig is kiváló kapcsolatát. – Szlovénia támogatja Szerbia európai csatlakozását, valamint kiáll az ország euroatlanti integrációjáért is. Emellett több mint 1300 vállalatot működtet az országban, ami azt jelenti, hogy a legnagyobb befektetők közé tartozunk. Az együttműködésünk persze nem csupán a gazdaságot érinti, kulturális és egyéb szinteken is kiváló kapcsolatokat ápolunk – mondta But.
A megnyitón jelen volt Dragoljuba Benčina Szlovénia külügyi államtitkára is, aki kijelentette, nagy örömet jelent számára az újvidéki konzulátus megnyitása, valamint az a tény, hogy ilyen aktív személy irányítja majd, mint Rajko Marić, aki többek között a Szlovén Nemzeti Tanács alelnöke is. – A konzulátus mindennemű segítséget nyújt az itt élő szlovéneknek, attól függetlenül, hogy szlovén állampolgárok vagy sem. Elvárjuk a tiszteletbeli konzulunktól, hogy minél aktívabb legyen, egyfajta kapcsolatot jelentsen Belgrád és Ljubljana között – fejtette ki Benčina.
Dragan Marković szerbiai külügyminiszter-helyettes az ünnepélyes megnyitón elmondta, jó hírnek számít a konzulátus megnyitása, a két ország felfelé ívelő kapcsolatát ez még inkább előlendíti majd a jövőben. Kiemelte, Szlovénia Szerbia egyik legjelentősebb gazdasági partnere, több mint 1 milliárd háromszáz millió eurót fektettek be az országba.
Rajko Marić, a szlovén tiszteletbeli konzul elmondta, nagy megtiszteltetés számára ez a kinevezés, és megígérte, hogy folytatja az eddigi munkáját a két ország, valamint Vajdaság és Szlovénia együttműködésének a fejlesztésében.
Az ünnepélyes megnyitóra hivatalos volt Tomislav Stantić tartományi önkormányzati titkár, és Igor Pavličić Újvidék polgármestere is, de a szlovén küldöttségsajnálatára nem jelentek meg, annak ellenére, hogy a városi sajtószolgálat péntek délutáni hírlevelében ez másként áll.



