2024. május 9., csütörtök

Étellel és itallal az idegenforgalomért

A falunapi ünnepség keretében kihirdették a második alkalommal megrendezett pálinkaverseny eredményeit. Kiss Gyula szervező szerint a tavalyi termésből jobb minőségű pálinkákat hoztak a benevezők, mint az előző évben.

Meghallgatták a szervezők tanácsait, és az időjárás is kedvezett a termésnek. A faluban ennek nagyon örülnek, folytonos javulásra számítanak. A faluvezetés célja az agrárturizmus fejlesztése, a különböző, gasztro előjelű események fellendítésének irányában gondolkodnak. A II. Kisüsti pálinkaverseny összegezett eredményei tehát a következők: 34 pálinkamintát neveztek be a versenyre, a megszokott arany, ezüst és bronz minősítések mellett a zsűri még három kiemelt arany plakettet is kiosztott.

Első helyen a tiszakálmánfalvi Vörös Károly szilva-, másodi helyen az ugyancsak helybeli Úrfi Róbert szőlő-, a harmadik helyen pedig Hallai Attila körtepálinkája került, az utóbbi Muzslyáról érkezett.

Az ünnepség keretében kocsonyaversenyt is tartottak. Ebből a finomságból 15 minta érkezett be, az arany fokozatot Tamási József, az ezüstöt: Márki Márta, a bronz fokozatot pedig Rajsli Margit érdemelt ki.