Dr. Kelemen András, a Magyar Országgyűlés képviselője koszorúz
Huszonharmadszor tartották meg Újvidéken a Futaki úti temetőben azt a gyászrendezvényt, amelyen a több tízezer, 1944/45-ben ártatlanul kivégzett magyarra emlékeztek.
A Himnusz elénekelése után Matuska Márton bevezetőjében köszöntötte az egybegyűlteket, majd elmondta, hogy már több mint húsz éve ugyanezen a helyen emlékeznek meg az ártatlan kivégzettekre. A rövid bevezető után alkalmi beszédet mondott Sztrikovics János r. k. bácsi esperes, aki arra hívta fel az egybegyűltek figyelmét, hogy az emberei haragnak sokszor embertelenség a következménye. Az 1944/45-ben elkövetett gyilkolásokat is az emberi harag hajtotta, sajnos még mindig nem tudják, hol nyugszanak az áldozatok földi maradványai – mondta az esperes, majd imát mondott az elhunytakért.
Ezután Nagy Bata Lehel, Tari István: A látszatmegoldások kora című versét mondta el.
Papp Ferenc szövegét is felolvasták, amelyben többek között az állt, hogy 23 évvel ezelőtt a Futaki úti temetőben első alkalommal hangzott el a Himnusz és a Szózat, akkor helyezték el az első közös keresztet. Azóta majdnem minden hitfelekezet képviselője legalább egyszer eljött a megemlékezésre, csak a pravoszláv egyház nem képviseltette magát ez idáig – írta Papp.
Dr. Kelemen András, a Magyar Országgyűlés képviselője felszólalásában elmondta, a magyar parlament tavaly méltóképpen emlékezett meg a délvidéki atrocitásokra, és az mindenki előtt világos kell hogy legyen, hogy Délvidéken a partizánok népirtást követtek el, mivel a második világháború után az állam, illetve a katonai közigazgatás hajtotta végre a gyilkolásokat. Kelemen kitért a Makovecz Imre által tervezett csonka torony emlékmű tervezetére is, és kifejezte reményét, hogy megépül az újvidéki bátor megemlékezések színhelyén az emlékmű.
Nikowitz Oszkár, Magyarország belgrádi nagykövete az egybegyűltekhez intézett felszólalásában elmondta, reméli végre olyan magatartásforma alakul ki, ami eredményre vezethet ahhoz, hogy végre rehabilitálják a mi mártírjainkat.
Személyes dolgokat szeretnék mondani arról, hogy mit jelent nekem a halottak napi és a mindenszentek köri ünnepi ciklus. Ez elsősorban a szép, a megbékélés, a halottakra való emlékezés és a család összejövetelének az ünnepe szokott lenni. Az, amikor a halottak a holtukban is segítik az élőket abban, hogy összetartsanak, abban, hogy ne az ellentéteiket idézzék föl, abban, hogy ne veszekedjenek. Gyönyörű a temető látképe, különösen este, gyertyák, mécsesek, kigereblyézett utak, virágok. Ebben a hangulatban mindenkit a megbékélés katarzisa hat át. Nagyon szép szokás a keresztény kultúrkörben, hogy leteszünk egy virágot azoknak a sírjára is, akikről nem tudjuk, hogy ki nyugszik alatta, vagy ha tudjuk, de el van hanyagolva, és úgy érezzük, hogy hátha azokat a halottakat is valahol valaki megtiszteli, meggyászolja. Évről évre itt a Bácskában úgy gyűlünk össze, hogy nem tudjuk, ki nyugszik e sírok alatt, csak azt tudjuk, hogy a mieink voltak, magyarok. De akadnak, akik értik a költő szavait: „hol sírjaink domborulnak, unokáink leborulnak...”A meggyászolatlanokról mi tudjuk, hogy ellenségnek tekintették őket a történelem egy bizonyos időszakában. Csakhogy a történelem sebei nem nagyon akarnak begyógyulni az évtizedek múltával sem, mert egyesek ennek gátat vetnek. Továbbra is ugyanúgy bolyong a lelkük, temetetlenül, ellenségnek, háborús bűnösnek bélyegezve, ahogyan bolyongott volna Antigoné két fivérének a lelke is mindaddig, amíg húguk nem talált módot elföldelésükre.
Mi is el szeretnénk temetni halottainkat, és letörölni homlokukról a bűnösség bélyegét – a halott már úgysem ellenség – , főként akkor nem, ha eleve bűntelen, csak a nemzetisége más. A mi homlokunkra is bélyeget ragasztottak, csak azért, mert közösséget érzünk az ártatlanul kivégzett hozzátartozóinkkal. Szeretnék már egy olyan halottak napi ünnepségen részt venni, itt, Újvidéken, de nem csupán egy maroknyi elszánt emberrel együtt, hanem a halottak szülőföldjének a képviselőivel is, akik megadják az elemi tisztességet az elhunytaknak. Biztos vagyok benne, hogy ez a magatartás, melyet az újvidékiek tanúsítanak, eredményre vezet. Szilárd, megalkuvást nem ismerő magatartás az, hogy addig nem nyugszunk, amíg a méltó tisztességet ezek a holtak nem kapják meg. Remélve, hogy nemsokára eljön az a halottak napja, amikor valóban a megbékélés, a katarzis lesz uralkodó a mártírhalált halt magyarok ügyében – mondta Nikowitz Oszkár.
Ezután a vajdasági magyar politikai pártok képviselői is rövid felszólalásokkal fordultak az egybegyűltekhez.
A sírhelyet a politikai pártok, egyesületek, a belgrádi magyar nagykövet, a Magyar Országgyűlés képviselője, a Budapesti Zarándokok képviselői, és a Vajdasági Parlament elnöke koszorút helyezett el, majd a gyászszertartás végén elhangzott a Szózat.
