A városi tanács értekezlete azonban nem úgy alakult, ahogyan a Branik megjósolta. A városi tanács szerb képviselői, az értekezletet megelőző napon, párthovatartozásra való tekintet nélkül összegyűltek és elhatározták, hogy mindannyian elmennek a tanács értekezletére, és az indítvány ellen szavaznak. Mihajlo Polit Desančićot kérték fel, hogy a szerbség nevében, a szerb álláspontokhoz magyarázatot fűzzön.
Ugyanakkor arról is döntöttek, hogy a név szerinti szavazás mellett fognak állást foglalni. Az értekezleten előbb az indítványt, majd a magisztrátus határozatjavaslatát olvasták fel, mely szerint: „Újvidék szabad királyi város közönsége tekintettel azon hervadhatatlan érdemekre, miket Kossuth Lajos nagy hazánkfia Magyarország első független felelős minisztériumának volt egyik tagja a nemesi kiváltságok eltörlése, a rendiség megszüntetése, a jobbágyság felszabadítása, a magyar parlamentarizmus független és felelős magyar minisztérium a közteherviselés, a sajtószabadság, a jogegyenlőség létesítése körül mint ezen nagy alkotások előharcosa szerzett, Kossuth Lajos nagy hazánkfia elhunyta feletti fájdalmát jegyzőkönyvileg kifejezi, elhalt gyászoló családjához részvét táviratot intéz, és a Kossuth Lajos emlékére emelendő szobor költségeihez 300 fttal. hozzájárul, ami a f. évi költségelőirányzatban az előre nem látható kiadások czímén megszavazott összegből fedeztetik”.
Az értekezleten Mihajlo Polit Desančićnak be kellett vallania, hogy a városi ajánlat korrektebb, mint az indítvány, hiszen Kossuthnak ezen érdemeit letagadni nem lehet. Majd így folytatta: „Kossuth nem a közönséges államférfi jelensége. Ő történelmi jelenség. Ilyen emberek nem születnek mindennap, a világtörténelem csak évszázadokként produkál ilyet. Ezért nem csodálkozom, hogy a magyar nemzet ennek az államférfinak emléke előtt mély részvéttel adózik. De uraim, a nagy államférfiaknak nagy tévedései is vannak... Kossuth nagy tévedése abból állt, hogy nem volt tekintettel a lakosság összetételére, hanem egy nemzet államát akarta megteremteni, amelyből az 1848/49 szerencsétlenségei következtek. Ezért kellemetlenül lepődtem meg, amikor ez a tanács ezt az indítványt napirendre tűzte.” Majd beszéde végén azt ajánlotta, hogy az indítványt a beterjesztők vonják vissza, vagy az első pontot vegyék le napirendről. Mivel ezt a javaslatot nem fogadták el, szavazásra került sor, amely szerint 45-en a javaslatra, míg 25-en a javaslat ellen voksoltak. A Branik és a Zastava dühüket azokon az állami hivatalban lévő szerbeken töltötték ki, akik a javaslat mellett foglaltak állást, de a távol maradókat is név szerint felsorolták. Faith Boldizsárt, akit a németek képviselőjeként tüntettek fel, külön is megdicsérték, mert a javaslat ellen szavazott.
A Branik véleménye szerint a tizennégy napig tartó sírás-jajgatással túlzásba vitték a dolgot a magyarok, mert még a kellemes dolgok is két hét után unalmassá válnak, és a hosszan tartó gyász már Bécsben is elégedetlenséget okozott. „De legalább a mi városi tanácsunk gondoskodott arról, hogy császárunk homlokát a Kossuth gyászülés alatt ne ráncolja, mert őfelsége nagy arcképét ez alkalomból egy lepellel letakarták”– ironizált az újság.
A szerbek elégedetlensége, azonban az újvidéki magyarokat és németeket nem riasztotta vissza attól, hogy a Lövölde termeiben gyászünnepséget szervezzenek, és azon nagy számban megjelenjenek. A megemlékezést magyar és német nyelvű plakátokon hirdették meg, és a szerbek rendjén valónak találták a szerb nyelvű plakátok hiányát, hisz szerintük, erre a gyászünnepre egy szerb sem ment volna el.
A szerb nyelvű újságok figyelmét az sem kerülte el, hogy a magyar nemzet gyászának napjaiban az újvidéki rendőrség épületén kitűzték a gyászlobogót. A Braniknak pedig arról is tudomása volt, hogy Kossuth Lajos halálhíre okozta újabb magyar–szerb ellentét fellángolásának eredményeként a városban két párbajra is sor került.
Annak ellenére, hogy Kossuth Lajos neve nem minden újvidékiben váltott ki egyforma érzelmeket, a tizenkilencedik század végén és a huszadik század elején az egykori Úri utcát, majd Főutcát ábrázoló régi képeslapokon az utca Kossuth Lajos néven szerepel. Hogy erre a névváltoztatásra pontosan mikor került sor, pontos adataink nincsenek, csak feltételezzük, hogy 1902-ben, legalábbis azokból a tervrajzokból ítélve, amelyek ebben az utcában, az ez idő tájt épült házakat ábrázolták.
