Az elmúlt év szeptemberében „hideg próbát” végeztek a temerini szennyvíztisztítóban. Akkor úgy gondolták, hogy néhány hónap múlva elkezdődhet a próbaüzemelés, majd azt követően a használati engedély beszerzése, hogy ebben az évben már csillapodjanak a szennyvízgondok, legalábbis csatornázott utcákban.
A több mint félmillió eurós beruházásból épült tisztítótelep elvben működhetne, de mégsem működik. Nem hivatalos információk szerint, a szennyvíztisztító helytelen használata miatt a villanymotorok is leégtek.
A város központi részein kiépült csatornarendszerre eddig csak néhány közintézmény (iskolák, óvoda, egészségház) csatlakozott. Akikre a legjobban számítottak, a tömbházak lakói nem. Ebből adódóan a pincéket továbbra is elönti a szennyezett víz, annak ellenére, hogy a pöcegödröket naponta tartálykocsikkal ürítik. Honnan ez a nagy ellenállás a hálózatra való kapcsolással szemben?
A községi képviselő-testület tavaly októberben fogadta el a szennyvízcsatorna-hálózatra való csatlakozás díjszabását, amely tartalmazza a tényleges csatlakozási költségeket, valamint a fejlesztésre szánt összeget is. Ennek értelmében, azokban az utcákban, amelyekben már elkészült és működik a rendszer, a tömbházak lakóinak 60 napon belül kellett volna csatlakozniuk a hálózatra, míg a családi házak tulajdonosainak félévnyi határidőt szabtak. A csatlakozási díjszabás szerint a legfeljebb 60 négyzetméteres lakás tulajdonosai 600 eurónak megfelelő dinárellenértéket, a családi házban lakók pedig a legfeljebb 120 négyzetméteres házért 800 euró dinárellenértéket fizettettek volna, ha az érintettek egy összegben állják a költségeket. Kilátásba helyezték a 12, 24 és 36 hónapos törlesztést is, megfelelő kamat mellett. Az említetteknél nagyobb lakások, illetve házak esetében négyzetméterenként 2 euróval növekszik a díjtétel. A szennyvízelvezetési és -tisztítási szolgáltatás annyiba kerül, mint a csapvíz, vagyis adóval együtt köbméterenként 31,32 dinár.
Ezt a díjszabást tartják nagyon drágának a temeriniek. Úgy vélik a fejlesztésre szánt díjtételt más forrásokból kellene előteremtenie a községnek. Nem is jelentkezett csatlakozásra úgyszólván senki sem. Ezzel szemben 2200 aláírással polgári kezdeményezést tartalmazó levelet juttattak a községházára, melyben ingyenes rákapcsolódást követelnek.
A csatornára való csatlakozás díjszabása meghozatalakor meggondolatlanul a községben hatalmon levő koalíciónak az volt az álláspontja, hogy akinek nagyobb a lakása, annak nagyobb a vagyona, ezért fizessen többet. Ennek viszont nincs köze a „termelt” szennyvízmennyiséghez. Ezt a melléfogást belátva a hatalmi koalícióhoz tartozó Magyar Koalíció temerini községi koordinációs testülete április 4-én megtartott üléséről, amelyen megvitatta a csatornahálózat rákapcsolási díja körül kialakult helyzetet, közleményt juttatott el a helyi médiához. Ebben közlik, hogy a községet irányító koalíciós partnereknek javaslatot tesznek a korábban elfogadott árjegyzék módosítására.
– Javasoljuk, hogy a rákapcsolási díjat a községi vezetés egységesen, tehát mind a családi házak, mind pedig a lakások vonatkozásában 500 euróra mérsékelje. Álláspontunk szerint továbbra is érvényben maradna a harminchat havi részletfizetés lehetősége, ami azt jelentené, hogy részletfizetés esetén havonta 1400 dinárt kellene fizetni. Akik úgy döntenének, hogy egy összegben kifizetik az egész tételt, azok 20 százalékos kedvezményben részesülnének, tehát jutányos áron, 400 euróért kapcsolódhatnának a hálózatra – olvasható egyebek mellett a közleményben, amelyet Csorba Béla, a VMDP körzeti szervezetének elnöke és Csőke Csaba, a VMSZ községi szervezetének elnöke látott el kézjegyével.



