A pénteki maratoni képviselő-testületi ülés, amely késő éjszakáig tartott, hétfőn folytatódott. A tanácsnokok az ülést egymás vádolásával kezdték, valamint a Toplana és a Tržnica vállalatok munkájának a bírálatával folytatták. Főként a közvállalatok rossz gazdálkodásában találtak kifogásolni valót, ezenkívül a büdzsé átütemezésének a hiányára is felhívták a figyelmet. A kezdeti lendület később alábbhagyott, így a megszokott ütemben folytatódhatott az ülés.
Pénteken a 72 pontból 21-et elfogadtak, ide tartozott a Rijeka városával megkötött együttműködési szerződés megerősítése, valamint annak a kezdeményezésnek az elfogadása is, amellyel Újvidék megpályázhatja az Európa kulturális fővárosa címet.
A hétfői ülésen többek között leváltották a Városi Könyvtár igazgatóját, valamint elfogadták azt az indítványt, amely alapján a Karađorđe stadion irányítását a Poslovni prostor közvállalat veszi át.
Az ajtók mögött azonban másról is szó esett, mivel a Szerb Radikális Párt állítólag felajánlotta együttműködését több pártnak is, elméletben ugyanis átvehetnék a hatalmat Újvidéken, választ azonban a hétfői nap folyamán nem kaptak.
A bonyodalmak két hete kezdődtek, amikor a G17 Pluszból kilépett egy képviselő, mondta lapunknak Kiss Gyula, a Magyar Koalíció képviselője.
– Az volt a gond, hogy a városi képviselő-testület nem akarta elfogadni a képviselő borítékolt lemondási nyilatkozatát, mert az Európai Unió Szerbiától külön kérte ezek mellőzését. Innen indultak ki a bonyodalmak, a találgatások és a számítgatások. A gyakorlatban ezekből azonban semmi sem lett – magyarázta Kiss.



