Szirmai Károly mellszobra
Néhány hét leforgása alatt a harmadik mellszobrot is ellopták Temerinben a tanintézetek elől. Hétfőre virradóra az eddig ismeretlen tettes/ek elvitték a Kókai Imre Általános Iskola előtti kertből Szirmai Károly novellista, Temerin megbecsült szülöttjének bronzba öntött mellszobrát. A szobor eltűnésére a reggeli járókelők figyeltek fel. Nyomban értesítették a rendőrséget. A szobor talpazata körüli hóban jól látszik a hívatlan látogató/k nyoma és az is, hogy merről mentek be a kiskertbe. A mellszobor (85x60x35) a Baranyi házaspár 1975-ben kivitelezett munkája.
A szoborlopások január derekán kezdődtek, amikor is a Staro Đurđevó-i Petar Kočić Általános Iskola elől vitték el a tanintézet névadójának mellszobrát. Két héttel később, azaz január 26-áról 27-ére virradó éjjel ugyancsak ismeretlenek elvitték a Kókai Imre Általános Iskola épülete előtti parkból Kókai Imre bronz mellszobrát. Az előbbit Kiss Julianna akadémiai szobrásznő készített, az utóbbit ugyancsak Baranyi Károly és Zlata formázta meg. A temerini községi képviselő-testület döntésének értelmében a kültéri szobrokat a község jelentős kultúrörökségévé nyilvánították.
A városban kevesen hiszik, hogy valaha is előkerülnek a szobrok, vagy a tettesek, nyilván már feldarabolták és be is olvasztották azokat. Egyébként a bronzért, amiből a szobrok készültek, mintegy három eurót fizetnek kilójáért,
hulladékanyag felvásárlásakor.



