2026. április 25., szombat

Eltemettük Halász Enikő újságírót

(fotó: Ótos András)



Hétfőn a temerini nyugati temetőben római katolikus szertartás szerint szerettei, barátai és munkatársai jelenlétében eltemettük Halász szül. Zuhrics Enikőt, lapunk megbecsült munkatársát, a vajdasági magyar és kisebbségi újságírás kiemelkedő alakját. Koporsójánál gyászbeszédet Varjú Márta főszerkesztő és Pressburger Csaba publicista mondott.

Ft. Szungyi László temerini esperesplébános a temetési szertartás során részvéttel szólt az elhunyt szeretteihez, elmondva, hogy mindannyian némán és megdöbbenve állunk a fiatalon elhunyt Enikő koporsója mellett. A végtiszteletadásnak, a csendes együttérzésnek, az imának pillanataiban az evangélium vigasztaló gondolatával, miszerint a szív nyugtalankodik, de az Istenbe vetett hit reményt ad a síron túl is, kísértük utolsó útjára megbecsült munkatársunkat. Élt harmincnyolc évet. A szerkesztőség megőrzi emlékét.

Magyar ember Magyar Szót érdemel