2026. április 25., szombat

Temerinben folytatják az iskolabővítést

A régi épületet óvodává alakítják

Még a mostani községi vezetést megelőző radikális párti hatalomgyakorlók kezdték meg Temerinben a Staro Đurđevo helyi közösség városrészben a régi iskolaépület felújítását és egy új épületszárny hozzáépítésével a bővítését. Az épületet a két világháború közötti időben betelepített szerb önkéntesek gyerekeinek építették. Később az intézményt a Petar Kočić Általános Iskolához csatolták. De mivel az épületben óvoda és szolgálati lakás is volt, a felsős tanulók a temerini központi iskolaépületbe jártak.

Az iskolabővítés már a múlt század nyolcvanas éveiben nagyon időszerű volt, de csak a múlt évtized dereka táján, amikor Temerinben a Szerb Radikális Párt volt uralmon, kezdődtek a község anyagi hozzájárulásával a bővítési munkálatok. Akkor, 2007-ben, meg is nyitották az udvar felőli új épületszárnyat (amelyet nem sokkal később be is zártak, mert nem volt rá használatbavételi engedély és csak nem kis befektetés árán, már a mostani hatalomnak sikerült a hibákat kijavítani), de az utca felőli épületrész építésének munkálatai pénzhiány miatt abbamaradtak.
Mind ez ideig nem is történt semmi az elkerített épületszárnyon. De mintegy két héttel ezelőtt mozgolódásra figyelhettek fel a környék lakói. Munkához fogott a Tartományi Nagyberuházási Alap részéről kiválasztott kivitelező. Gusztony András polgármester elmondta, hogy 70 munkanap alatt kell az épületszárnyat befejezni, amihez a tartományi alap 24 millió dinárral járul, de az összköltség ennél több, mintegy 35 millió dinár lesz, így a hiányzó részt a község fedezi. Ha az épületrész elkészül további nyolc tanteremmel és hozzájuk tartozó kabinetekkel bővül a tanintézmény, de ami a legfontosabb, teljesen új épületet kap az iskola. A régi épületet óvodává fogják átalakítani, amivel megoldódik az óvodás gyerekek elhelyezésének kérdése is.
Egyébként a temerini Petar Kočić iskola, a tanulók számát tekintve, egyike a legnagyobbaknak tartományunkban. A központi iskolaépületben és még három objektumban 1166 tanuló (28 alsó és 25 felső tagozaton) tanul. Az oktatói és nevelői munkában 90 tanügyi dolgozó vesz részt.

Magyar ember Magyar Szót érdemel