Pavle Šosberger 1920-ban született Budapesten, élete és munkássága Újvidékhez kötődött.
A városról, az újvidéki zsidóságról tizenkét könyve jelent meg. A holokauszt idején elhurcolták, koncentrációs táborban dolgozott írnokként, a bóri rézbányában is volt. A háború után építészként vett részt a közéletben, városrendezési tevékenységekkel foglalkozott. Élete során kiérdemelte a Scheiber Sándor-díjat is, ezt a magas rangú, európai szintű elismerést azok kapják, akik publikációikban kiemelkedőt alkottak a hebraisztika, a judaisztika, a zsidó vallás, valamint a zsidók és nem zsidók közötti párbeszéd és tolerancia előmozdításának területén. Ezt az elismerést halála előtt egy évvel, 2011-ben vehette át.
A városi képviselő-testület keretében működő utcanévadó bizottság júliusi ülésén többek között arról is döntést hozott, hogy a Zsinagóga melletti gyalogátjárót Pavle Šosbergerről nevezzék el. Az ünnepélyes névtábla-leleplezés tegnap délelőtt történt meg az önkormányzat illetékeseinek, illetve az újvidéki zsidó község elnökének, Goran Levinek a jelenlétében. Vanja Vučenović városi művelődésügyi tanácsos a táblaavatás alkalmával méltatta Šosberger tevékenységét, különösen azokat a munkáit, amelyek az újvidéki razziához köthető tényállás megörökítéséhez kapcsolódnak. – Az önkormányzat és a zsidó község között mindig is jó volt a kapcsolat, amely a jövőben csak mélyülni fog – mondta az önkormányzati képviselő. – Azokban az időkben, amikor Újvidéken nem volt ajánlatos megemlíteni azt, hogy zsidó vagy, Šosberger kiállt a razziáról való megemlékezés mellett. Számos, a város fejlődésének pillanatait elénk táró publikáció maradt utána – emlékeztetett a zsidó község elnöke.
Az átjáró elnevezésének ötlete Kovács Károly újságírótól származik, aki Šosbergerre, mint saját mentorára tekintett. Pavle Šosbergert három ízben is megválasztották a zsidó hitközség elnökének, mindenképpen a belvárosban szerettek volna emléket állítani neki. Kovács Károly, és Pavle Šosberger fiának, Josipnak a közbenjárásával sikerült kiharcolni azt, hogy a Zsinagóga és a balettiskola épülete közötti átjárót a neves művelődéstörténészről nevezzék el.
