A Ciklonizacija dolgozói az elmúlt napokban helikopterből irtották a szúnyogokat Újvidék Duna menti területein, jelenleg a lárvák megsemmisítésére összpontosítanak.
Az előzetes megfigyelések adatai alapján az elmúlt napokban helikopterből jéggranulátumokkal szórták be a tartományi székváros Duna melletti, Begecstől egészen Kabolig húzódó területeit, mivel ez a környezet kedvező a szúnyogok szaporodására.
A lárvairtó szereket először május elején vetették be, főleg a Duna melletti csatornákat, ártéri területeket szórták be annak érdekében, hogy megelőzzék a lárvák kikelését. A szúnyogirtó akciók egészen őszig tartanak majd, illetve addig, ameddig az időjárási körülmények ezt megengedik.
– Megelőző tevékenységünkkel, még lárvakorukban elpusztítjuk a szúnyogokat, de a biológiai irtószereknek köszönhetően nem szennyezzük a környezetet. A szúnyogok hatékony irtásával megelőzzük a trópusi betegségek terjedését, hiszen az elmúlt években számos példa volt arra a régióban, hogy a szúnyogok fertőző betegségeket terjesztenek – mondta Dario Aćimović, a Ciklonizacija sajtófelelőse.
A biológiai szerekkel történő szúnyogirtást évekig fejlesztették a Ciklonizacija közvállalatban, e téren ugyanolyan színvonalat értek el, mint amilyet pl. Németországban vagy a többi fejlett nyugati országban jegyeznek. A Dnevnik napilap beszámolt arról, hogy az új szert már három éve használják Újvidéken, mivel bizonyítottan elpusztítja a szúnyoglárvákat, miközben nem árt a környezetnek.
– Emlékezzünk vissza arra az időszakra, amikor a nyugat-nílusi vírus megérkezett a régiónkba, Szerbiában volt a legrosszabb a helyzet. A tudósok véleménye szerint a klíma változásával más, szúnyogok által terjesztett fertőző betegségek is eljuthatnak hozzánk. A helyi önkormányzatok együttműködésének köszönhetően kidolgoztunk egy megelőző-rendszert, amely kiválóan működik, és képes meggátolni a fertőző betegségek terjedését. Erre számos példa volt az elmúlt időszakban, amikor is az időjárási viszonyok ideálisak voltak a szúnyogok szaporodására, de az akcióinknak köszönhetően, a szúnyogok nem szaporodtak el a környező településeken – magyarázta Aćimović. Hozzátette: a Ciklonizacija betartja azokat az európai sztenderdeket, amelyek alapján tilos a lakott települések felett szúnyogirtási akciókat végezni, ezért csak a Duna melletti árterületeken irtják a szúnyogokat.
