2025. augusztus 21., csütörtök

Európa Ritmusában táncolt a Szabadság tér

A fasizmus felett aratott győzelem napját hagyományosan az Európa Ritmusa rendezvénysorozattal ünneplik meg.

A kulturális programok keretében kiállításokat, tribünöket szerveztek, a Szabadság téren pedig négy zenei együttes lépett fel.

Hatvanhat évvel a fasizmus felett aratott győzelem után, a fasizmus továbbra is él, csak alakot váltott – mondta Damir Urban zenész. Szerinte a zenészek mindig érzékenyek voltak a társadalmi változásokra, ha problémák adódtak, soha sem hagyták szó nélkül.

– Én még nem találkoztam olyan zenésszel, aki nem hirdeti a toleranciát, az egyenlőséget, a szolidaritást. Itt most nem azokról a zenészekről beszélek, akik magukat zenészeknek tartják, hanem a valódi, zenével foglalkozó emberekről – mondta Urban.

A Deep Steady együttes tagjainak más a véleménye. – Nekem úgy tűnik, mostanság nincs különösebb szervezettség a zenészek és az üzeneteik tekintetében, nagyjából általános témákról énekelünk, zenélünk. Lehet, hogy csak itt, Vajdaságban és Szerbiában rossz a szervezés, mert a régióban más a helyzet, ott hatékonyabb az üzenet, ezt már észrevettük – mondták.

Az Európa Ritmusa rendezvénynek az idei szlogenje az volt, hogy a Fasizmus elleni harc nem állhat meg, és nem is állt le. A hirtelen érkező zápor sem szakította meg a Deep Steady és a Soulmathes zenekar fellépését. A Vajdasági Rádió és Televízió beszámolója szerint a legkitartóbb nézők könnyen menedéket találtak. Mi az eső után, fél 12 körül jártunk ott, akkor is még, vagy már nagyon sokan voltak a színpad előtt. Százával érkeztek a fiatalok a Ničim izazvan és az Urban and 4 együttes fellépésére. A program éjfél után, fél egykor fejeződött be.

Magyar ember Magyar Szót érdemel