A lakásokban hátrányos helyzetű családok élnek majd, ők a valós, piaci ártól sokkal kedvezőbb áron juthatnak hozzá az ingatlanokhoz.
A Kiszácsi utcában felépített lakóépületbe a mai napig nem költözött be senki, nagyon sokan szeretnének hozzájutni olcsó, népjóléti lakáshoz (Ótos András felvétele)
Öt év után végre megkezdték a Momčilo Tapavica utcai, szociális lakások építését. Az építkezési munkálatok megkezdése előtt módosítani kellett a városi területrendezési tervet, ez úgy tűnik meglehetősen sok időt vett igénybe. A lakóépület megépítését a Városi Lakhatási Ügynökség finanszírozza, a tervek szerint novemberben már beköltözhetnek az első lakók. A munkálatokat a belgrádi M-enterijer gradnja végzi, a projektum elkészítésével pedig az újvidéki ADS energokoncept vállalatot bízták meg.
Az újtelepi épület 12.000 négyzetméteres lesz, négyemeletesre tervezik, és 173 lakást alakítanak ki benne. A Dnevnik napilap beszámolt arról is, hogy az épületegyüttes 6 részből áll majd, ezért az építkezési munkálatokat több fázisban valósítják meg, az első objektum a tervek szerint az idén elkészül, a többi pedig az elkövetkező években épül meg. A lakások átlagban 50-60 négyzetméteresek lesznek. Az újvidéki önkormányzat hamarosan különbizottságot alakít, amely eldönti majd, hogy kinek ítélik oda a szociális lakásokat. A Kiszácsi utcában már elkészült egy épület a hátrányos helyzetű családok számára, de a mai napig nem költözött be senki. A Kiszácsi utcai épület négyemeletes, plusz a tetőtér. Összesen harmincöt, 35 és 70 négyzetméter közötti lakás várja a családokat. A földszinten három üzlethelyiséget alakítottak ki, a pincében pedig garázsokat létesítettek.
Annak ellenére, hogy csaknem három éve elkészült a Kiszácsi utcai épület, a műszaki engedélyt a mai napig nem kapta meg, és nem írták ki a pályázatot a hátrányos helyzetű családok számára.



