A múlt héten sokan értetlenül álltak a vízcsapok előtt, hiszen esetenként alig csurdogált a víz – a hálózatban gyakran lecsökkent a nyomás. A Városi Vízművekben elmondták, hogy a nyomáscsökkenést az áramszünetek okozzák, amelyek a városszerte folyó munkálatok következménye.
A Városi Vízművek illetékesei megmagyarázták, hogy a múlt héten többször is előfordult az, hogy időnként több órára is áram nélkül maradt a vízgyár, és csak az áramszolgáltató dolgozói gyors reagálásának köszönhetően állhatott vissza a megszokott nyomás. A vízgyárban ugyanis a pumpák áramra működnek, és áramszünet esetén leállnak. Ez miatt tavaly a Városi Vízművek az áramszolgáltatóval közösen olyan megoldást dolgoztak ki, amely minimalizálja az áramszünetek esetén bekövetkező leállás időtartamát. Az újításnak köszönhetően a vízgyár áramellátó rendszere automatikusan átkapcsol egy másik áramforrásra, így csak pár perces a „kiesés”.
– A vízgyár több forrásból kapja a villanyenergiát, ezért ha az egyik „elapad”, akkor 4 másodpercen belül a rendszer átkapcsol egy másik áramforrásra. Ez a 4 másodperc alatt a vízgyár pumpái leállnak, a kutakban csökken a víz szintje, ami ideiglenes víznyomáscsökkenéshez vezet. Attól a pillanattól kezdve, amikor a rendszer átkapcsol a másik áramforrásra, legalább 20 percre van szükség ahhoz, hogy a vízgyár normális üzemben dolgozhasson, és 1 órát kell várni arra, hogy a víznyomás városszerte stabilizálódjon. Sajnos, a víznyomás stabilitását nem lehet összehasonlítani mondjuk az árammal vagy a gázzal, hiszen áramszünet utáni bekapcsoláskor a villanyáram azonnal eljut a fogyasztókhoz – magyarázták a Városi Vízművekben.
A most üzemelő, automatikus rendszer a közvállalat szerint sokkal jobb, mintha áramfejlesztőt üzemeltetnének, ugyanis az áramfejlesztő sokkal lassabban indítja be a vízpumpákat. Ezenkívül, ha különálló áramfejlesztőt építenének a vízgyár számára, az környezetvédelmi szempontból sokkal károsabb lenne, és a nagy méretek, azaz teljesítményigény miatt sem lenne egyszerű a kivitelezés. A közvállalat szakemberei szerint ilyen megoldást sehol a világon nem alkalmaznak.
– Szeretnénk hangsúlyozni azt, hogy azokban a többszintű lakóépületekben merülhet fel gond az áramszünetek idején, amelyekben az objektumnak nincs vízpumpája, azaz hidroforja. A rendes víznyomás (2,8-3 bar) a hálózati vizet 30 méteres magasságig (legalább a 8. emeletig) nagyobb gond nélkül eljuttatja. Ellenben ha csak egy barral csökken a víznyomás, az több mint 10 méteres szintcsökkenést eredményez – magyarázták a Városi Vízművekben.



