A városközpont egyik „rejtett”, de igen forgalmas utcájának a rekonstrukciója lassan a végéhez közeledik, az úttest nagy részén már befejezték a lapok lehelyezését, előzőleg kiépítették a felszíni, szennyvízelvezető csatornákat.
A városközpont egyik elrejtett utcájának felújítása hamarosan befejeződik, a Posta utcában az aszfalt helyett lapokkal borították az úttestet (Dávid Csilla felvétele)
Az újvidékieket sokáig bosszantotta a Posta utca rendezetlensége, a kátyús aszfalt, a bemélyedésekben nagyobb esőzések után felgyülemlett a víz, ezért gyakran nem lehetett „szárazon” átkelni rajta. Másfelől a Posta utca üzlettulajdonosai is sokat panaszkodtak az áldatlan állapotra, hiszen kuncsaftjaik gyakran elkerülték a kis utcát a rendezetlen környék miatt.
A felújítás most a végéhez közeledik, de az üzletek tulajdonosai most is elégedetlenek – nehezen találnak parkolót, személygépkocsijukkal nem tudják megközelíteni az üzleteiket. A Dnevnik napilap honlapján megjelent cikk arról is beszámol, hogy a bolttulajdonosok zsörtölődnek amiatt, mert a szomszédos áruházból a szemetet a Posta utca udvarára dobálják, a szél pedig összevissza hordja a környéken, és ez rossz hatással van az emberekre.
– Nincs különösebb kifogásom a felújítás ellen, de szeretném, ha biztosítanák számunkra a parkolást. Jelenleg egy órával előbb kell érkeznem a munkára, hogy a környező utcákban parkolóhelyet keressek. Ha szerencsém van, találok a közelben, ha nem, akkor még egy ideig gyalogolnom kell az üzletig, és akkor azt nem is említettem, hogy ezért a parkolásért fizetnem is kell – mondta Branislav Subotin, egy Posta utcai cipészüzlet tulajdonosa.
A Šeširi i kape – Kovač üzlet tulajdonosnője is nagyrészt egyetért a cipészüzlet vezetőjével, szerinte nem számíthatnak nagyobb változásokra a felújítás után sem, kivéve, hogy remélhetőleg nem gyűlik majd össze az esővíz az utca elején a Nyugdíjasok Egyesületének a székházánál.
– A beszállító teherautóknak továbbra is engedélyezik majd az áthaladást az utcán, egész nap pakolhassák az árut a raklapokra. A raklapok gyakran egész nap kint maradnak, ez is rossz képet fest a környékről – magyarázta Ana Filipović.
A terv szerint, a Posta utcát sétálóutcává alakítják, ahol a beszállító teherautóknak csak rövid ideig szabad majd tartózkodniuk. Rajtuk kívül csak a sürgősségi intézet és a szemétszállító járművek közlekedhetnek ebben az utcában.



