2024. május 9., csütörtök

Segítség az itthoni boldoguláshoz

Kétnapos jelenléti felkészítőt tartott a Magyar Nemzeti Tanács Újvidéken

A Magyar Nemzeti Tanács komplex ösztöndíjprogramjának szerves részét képezik az egyetemi felvételi felkészítők, melyek célja, hogy az érettségi előtt álló, egyetemi felvételire készülő diákokat felkészítse az előttük álló vizsgára.

A program 2011 óta működik és 14 tantárgyból szerveznek foglalkozásokat. Az online képzések mellett jelenléti felkészítés is zajlott, amely az Európa Kollégiumban valósult meg a hétvégén egy kétnapos tábor formájában. Az idén 114 fiatal jelentkezett a programra, az online órákat követő táborban pedig 56-an vettek részt.

Fremond Árpád, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke a tábor megnyitóján kiemelte, a program lényege, hogy segítsék azokat a fiatalokat, akik itthon szeretnének maradni és itthon szeretnének továbbtanulni.

– Mindent megteszünk annak érdekében, hogy a fiatalok itthon tudjanak továbbtanulni, és itthon legyenek sikeresek. Azt gondolom, hogy itt, Újvidéken, de akár Szabadkán is olyan lehetőségek vannak már a fiatalok számára, amikkel ők tudnak élni. Az Európa Kollégium jelentősége óriási Újvidéken, itt gyakorlatilag olyan körülmények között lakhatnak a fiatalok, amelyek megkönnyítik számukra a tanulást, illetve a családok számára is lehetővé teszik azt, hogy tovább taníttassák gyerekeiket – hangsúlyozta az MNT elnöke, aki a szerb nyelv ismeretének hiányosságaira is felhívta a figyelmet.

– Látjuk, hogy a szerb nyelvnek az ismerete mindenki számára egy olyan szempont, ami elriasztja a tanulókat az itthoni továbbtanulástól, ezért van egy szerb nyelvi felkészítő programunk is, amit szintén mindenkinek a figyelmébe ajánlom. Számtalan olyan történetet és olyan példát tudok mondani, amikor valaki kevésbé ismerte a szerb nyelvet és úgy jött ide Újvidékre, utána pedig gyakorlatilag fél év alatt bepótolta a hiányosságot. Amennyiben azonban valakinek plusz segítségre lenne szüksége, akár Szabadkán, akár Újvidéken, az nyugodtan keresse fel a Magyar Nemzeti Tanácsot, és mi találunk majd olyan diákokat, akik tudnak velük foglalkozni – mondta a felvételi előtt álló fiataloknak.

Az eseményen szó esett az idei oktatási kiállításról is.

– Stratégiai szempontból az elkövetkezendő időszakban az eddigi expót mindjárt a tanév elején meg fogjuk tartani. Ezt azért szeretnénk, mert tudjuk, hogy a magyarországi egyetemekre a felvételik már februárban megkezdődnek. Hiába próbálunk mi decemberben, vagy januárban meggyőzni valakit arról, hogy itthon maradjon és az itthoni lehetőségek közül válasszon, ha ő már korábban eldöntötte, hogy biztosan nem akar itthon továbbtanulni. Ilyen szempontból már szeptemberben szeretnénk bemutatni azokat a főiskolákat, egyetemeket, amelyeken továbbtanulási lehetőség van. Illetve a suliexpót is megszervezzük, mert látjuk, hogy egyre többen már az általános iskola befejezése után szintén Magyarországon folytatják a tanulmányaikat. Mi nem kívánjuk megmondani azt, hogy ki hol tanuljon tovább, viszont mindent szeretnénk megtenni annak érdekében, hogy a gyermekeink itthon maradjanak, és itt járjanak tovább egyetemre. A jövő értelmisége, aki majd valamikor 10-15 vagy 20 év múlva ezt a közösséget képviselni fogja, csakis olyan lehet, aki ismeri a környezetét, és aki itt képzeli el a jövőjét – mondta Fremond Árpád, aki jó munkát és sikeres tanulmányokat kívánt a fiataloknak, majd hozzátette, az MNT az elkövetkezendő időszakban megvizsgálja, miként tud még többet nyújtani, és még inkább ösztönözni a fiatalokat arra, hogy továbbtanuljanak.

Felvételünkön a felkészítő tanárok, akik már február óta foglalkoznak a tanulókkal (Fotó: Dávid Csilla felvétele)

Felvételünkön a felkészítő tanárok, akik már február óta foglalkoznak a tanulókkal (Fotó: Dávid Csilla felvétele)

Tóth Vásárhelyi Anita felkészítő tanár a pszichológiaórákat tartott a diákoknak.

– Februárban kezdődtek meg az online előadások. Kéthetente találkoztunk a tanulókkal körülbelül másfél órára. Igyekeztünk átvenni mindazt, ami szükséges nekik a felvételihez, tehát attól függően, hogy ők hova jelentkeztek, úgy készítettük el a tananyagot. A tábor ideje alatt pedig élőben is találkozhatunk, tehát minden olyan dolgot, ami esetleg számukra még nem világos, azt meg tudjuk beszélni. Én azt tapasztaltam, hogy az idén a tanulók, legalábbis az én tantárgyamon belül aktívabbak, kérdeznek és minden érdekli őket, ez mindenképpen pozitív – mondta a tanárnő.

Sági Eléna Tordáról érkezett a felkészítő táborba. A végzős középiskolás az Újvidéki Egyetem Orvosi Karára szeretne beiratkozni.

– Ápolástanra szeretnék felvételizni, mivel egy erős egyetemről van szó, amelyre sok diák jelentkezik, ebből kifolyólag nehezebb bekerülni. Az MNT felkészítő programja viszont alapos tudást biztosít. Az iskolában természetesen nincs ideje egy tanárnak mindent részletesen elmagyarázni, de itt minden apró dologra kitérnek és ha kell, többször is elmagyarázzák. Nekem nagyon tetszettek az órák, és úgy érzem, sikerült kiegészíteni az eddigi tudásomat – mondta a fiatal lány.

A diákok magyar nyelv és irodalom, német nyelv, angol nyelv, szerb nyelv, szociológia, pszichológia, történelem, földrajz, biológia, matematika, fizika, kémia, közgazdaságtan, valamint számítástechnika és informatika órákon vehettek részt.

Nyitókép: A jelenlévők egyperces hallgatással emlékeztek a múlt heti tragikus események áldozataira (Fotó: Dávid Csilla felvétele)