A súlyos következményekkel járó tűzesetek számát tekintve Újvidék 2007-ben és 2008-ban országos rekordot döntött, a városi önkormányzat támogatásával megindított, Ne nyeljen el a tűz elnevezésű nyári akció célja a polgárok tűzvédelmi felkészítése, gyakorlati tudásuk bővítése.
Újvidék
2009. július 20-án, hétfői napon 18 órától a telepi Petőfi Sándor M.
Tervezett hálózati munkálatok miatt ma reggel 8 óra és 15 óra között nem lesz áram a Tolsztoj utca családi házaiban, időnként a péterváradi várban és környékén is szünetel az áramszolgáltatás.
A péterrévei Karinthy Frigyes színjátszócsoport az idén immár második alkalommal szervezi meg a a Karinthy napokat és ezzel egyetemben a most már hagyományosnak tekinthető zúzapörkölt versenyt, amelyre eddig nem kevesebb mint 50 csapat jelentkezett. A szervezők 2500 dináros benevezési díjért csapatonként 8 személyre elegendő csibezúzát és tüzelőanyagot biztosítanak.
A tanácskozáson előadói minősítésben tudományos kutatók és publicisták vehetnek részt. Alkalmat ad kutatóinknak az időszerű csoportos és egyéni kutatásaik témáinak és eredményeinek bemutatására, mind a társadalom- mind a természettudományok területéről.
A Sava Šumanović Általános Iskolában, Erdővégen, megkezdődött a 2009-es nyári számítógépes tábor, mely augusztus 20-ig fog tartani. A másfél hónapos rendezvénysoroyatot a tervek szerint több mint 150 gyerek látogatja majd meg.

